Strandröplabda: tizennyolc évesen negyedik hely a felnőttek között Kínában

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2024.09.09. 11:45
A negyedik helyen végzett a kínai Csitongban megrendezett strandröplabda Pro Tour Futures versenyen Tari Bence és Veress Ákos.
Veress Ákos és Tari Bence (Fotó: Török Attila) 

Bár a dobogóra nem sikerült felállnia, így is karrierje eddigi legjobb eredményét érte el felnőtt Pro Tour Futures tornán a még ifjúsági korú Tari Bence és Veress Ákos. A Strandröplabdázásért SE 18 éves játékosai szenzációs évet tudhatnak maguk mögött, kezdve azzal, hogy tavaly augusztusban sporttörténelmi Európa-bajnoki bronzérmet szereztek az U18-as Eb-n, korábban magyar strandröplabdázó még sohasem állhatott dobogón világversenyen.

Soós Izsák tanítványai az idén nyertek felnőtt ob-fordulót, az országos bajnokság döntőjében pedig ezüstérmet szereztek. Az idei U20-as Eb-t a hetedik helyen zárták, a múlt heti U19-es világbajnokságon egészen az ötödik helyig meneteltek, ami szintén történelmi helyezés.

A fiúk a vb-t követően elindultak a csitongi versenyen, amelyen a főtáblán kezdték meg szereplésüket. Első meccsüket elvesztették a csoportban egy thaiföldi duó ellen, de aztán sikerült kiharcolniuk a továbbjutást egy japán kettőssel szemben. A nyolcaddöntőben előbb német duót győztek le döntő szettben, majd a négy közé kerülésért thaiföldi párosnál bizonyultak jobbnak ugyancsak a harmadik játszmában.

Az elődöntőben a verseny későbbi győztesei, a lett Toms Liepa és Ernests Puskundzis várt rájuk, míg a bronzmeccsen a német Niklas Helddel és Hennes Jorge Nissennel kerültek szembe, akik a selejtezőben egy másik magyar kettőst, Bogáncs Bálintot és Udvarhelyi Mártont búcsúztatták. Nem jött össze a revans, ezúttal is a németek nyertek, a mieinknek így maradt a negyedik hely, ám ez is remek eredmény, hiszen Pro Tour-versenyen a magyar strandröplabdázók közül eddig csak Hajós Artúrnak és Stréli Bencének sikerült bejutnia a négy közé. Tavaly két olaszországi viadalon is elődöntősök lettek: Rossanóban negyedikként, Cerviában pedig ezüstérmesként zártak.

Stréli egyébként ugyancsak az indulók között volt, újdonsült bajnok társával, Dóczi Domonkossal a 9. helyig jutottak, míg két másik magyar páros a selejtezőben vérzett el. A magyar küldöttség a jövő héten is indul egy hasonló besorolású tornán, ugyancsak Kínában, de Csingtaóban Tari és Veress a selejtezőből lesz kénytelen indulni.

 

Legfrissebb hírek

Strandröpi: sportágtörténeti negyedik hely a lányoktól az U21-es vb-n

Utánpótlássport
2025.10.20. 13:15

Strandröplabda: bronzmeccses a Kun, Honti-Majoros páros az U21-es vb-n

Utánpótlássport
2025.10.19. 17:57

Elődöntős a magyar női páros az U21-es strandröplabda-vb-n

Röplabda
2025.10.19. 11:59

Strandröplabda: jól kezdtek a lányok a főtáblán az U21-es vb-n

Utánpótlássport
2025.10.17. 11:15

Strandröplabda: szerdán kezdődik a mexikói U21-es világbajnokság

Utánpótlássport
2025.10.14. 09:10

Strandröplabda: két 9. hely a leány párosoktól a dohai U18-as vb-n

Utánpótlássport
2025.10.11. 13:19

Nemzeti Sportrádió: sportágtörténeti strandröplabdasiker Törökországban

Röplabda
2025.10.07. 20:38

Strandröplabda: először nyert magyar női páros ProTour-tornát

Röplabda
2025.09.28. 19:30
Ezek is érdekelhetik