Strandröplabda ob-döntő: viharos nap, viharos meccsek

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.08.17. 22:21
Elődöntőben a Vajda-Villám párosis (Fotó: Hunvolley)
Kialakult az elődöntők párosítása az Audi Hungária strandröplabda országos bajnokságon. A nőknél és a férfiaknál is született komoly meglepetés.

Az elmúlt években hol a szél heves szél, hol pedig a rekkenő hőség jellemezte a strandröplabda országos bajnokság döntőit, ezúttal viszont egy vihar zavarta meg a szombati nap küzdelmeit. A csoportkör első fordulója még rendben lement, de nem sokkal dél után sötét fellegekkel és villámok kíséretében hatalmas vihar érkezett, ami miatt nagyjából háromnegyed órára le is állt a játék. 

Az eső ugyan ezt követően is csöpörgött, ám a strandröpisek sem cukorból vannak: ők nemcsak forróságban, hanem esőben is tudnak játszani. Ha már a villámoknál tartunk, az első nagy búcsúzó a tavalyi negyedik helyezett Juraszik Patrícia és Villám Csenge volt: előbbi még az első fordulóban szenvedett komolyabb térdsérülést és gyakorlatilag a döntőre tért vissza, ezért aztán a lányok nem is vették annyira zokon a búcsút. Pláne, hogy legyőzőjük, Chován Ágnes és Szabó Luca a nap legnagyobb meglepetését okozva a negyeddöntőben az idei három ob-fordulóból egyet megnyerő, kettőn pedig második Vasvári testvéreket, Esztert és Zsófit is búcsúztatta. Az elődöntőben a másik Villám testvér, Lilla vehet revansot húgáért, hiszen címvédőként Vaida Beátával ők csapnak majd össze. A másik ágon nem született meglepetés: a tavalyi ezüstérmes Kun Stefánia és Windisch Kinga ellenfele a csepeli ob-fordulón második Honti-Majoros Chiara és Szabó Adrienn lesz. 

A férfiaknál a tatai fordulót megnyerő Fazekas Balázs és Papp Mátyás már azzal meglepetést okoztak, hogy kikaptak a csoportdöntőben, ennek köszönhetően pedig a négy közé jutásért edzéstársaikkal, a 2019-es bajnok Bán Viktorral és Kiss Dániellel kerültek szembe, s ők húzták a rövidebbet. Ott lesz viszont a négy között az idén mindössze második meccsét játszó Hajós Artúr, Benkő Balázs oldalán, míg a másik címvédő, Stréli Bence Dóczi Domonkossal jutott a négy közé és éppen egymás ellen játszanak. 

A nap, illetve már az éjszaka – ekkor a csúszás miatt már ráesteledett a mezőnyre, így négy pálya helyett már csupán a centeren mentek a találkozók, ugyanis csak itt volt villanyvilágítás – utolsó meccsét az első ob-fordulón győztes Tari Bence és Veress Ákos nyerte.


 

A VASÁRNAPI PROGRAM
Elődöntő. Nők: 
Kun, Windisch (SRSE, Gödöllői RC)–Honti-Majoros, Szabó Adrienn (Beach Sport, Penta-KSE) 9
Vaida, Villám L. (ÉDRA)–Chován, Szabó L. (Penta-KSE) 9.50
Férfiak: 
Bán, Kiss D. (Pénzügyőr, Kispest)–Tari, Veress (SRSE) 11
Benkő, Hajós (SRSE)–Dóczi, Stréli (SRSE) 11.50

A 3. helyért, nők: 14, férfiak 15.15. Döntő, nők: 16.30, férfiak: 17.45 (Tv: M4 Sport+)


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik