Női röplabda: magyar válogatott játékossal erősített a Kaposvár és a Nyíregyháza is

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.06.03. 17:52
A női röplabda Extraligában érdekelt Kaposvári NRC Kotormán Réka, míg a Fatum Nyíregyháza Kump Alíz szerződtetését jelentette be hétfőn.

 

A legutóbbi idényben a bajnokságban ezüst-, a Magyar Kupában bronzérmes somogyiak honlapján a Békéscsabáról távozó Kotormán elmondta, mivel Kaposváron kezdett el röplabdázni, és a családja is onnan származik, jó volt látnia, hogy a helyi röplabda rendkívül dinamikusan fejlődött az elmúlt időszakban.

„Szimpatikus az is, hogy nagyon sok fiatal magyar játékost kezdett el beépíteni Vincent Lacombe vezetőedző az extraligás csapatba, és velem is számolnak. Sokat jelent számomra, hogy újra a nagyszüleim előtt játszhatok” – fogalmazott a 24 éves, négyszeres válogatott feladó.

Az előző idényben bajnoki hatodik, kupanegyedik Nyíregyháza centerposzton erősített, ugyanis – szintén Békéscsabáról – Kump Alízt szerződtette.

A 20 éves játékos korábban a Vasast, a Kaposvárt és a Gödöllőt erősítette, a válogatottban eddig 16-szor lépett pályára és ott volt a nemzeti csapattal a tavalyi Európa-bajnokságon is.

 

Legfrissebb hírek

Házon belül oldja meg a Vasas az Extraliga negyeddöntőjét

Röplabda
2025.02.06. 13:32

Megizzadt, de végül bebiztosította negyedik helyét az UTE a női Extraligában

Röplabda
2025.02.01. 20:56

Női röplabda Extraliga: rangadót nyert 0:2-ről a Békéscsaba

Röplabda
2025.01.21. 20:57

Felemásra sikerült a kettős rangadó a Vasasnak

Röplabda
2025.01.18. 21:11

Női röplabda Extraliga: Kaszap Tamás lett a MÁV Előre új vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2024.12.10. 22:04

Női röplabda Extraliga: ötszettes meccset nyert meg a Nyíregyháza

Röplabda
2024.12.08. 22:40

Röplabda: a fővárosban győzött a Békéscsaba

Röplabda
2024.11.17. 21:21

Baki Ákos: Lehetne újra egy kapott gól nélküli meccsünk

Labdarúgó NB I
2024.11.07. 08:33
Ezek is érdekelhetik