Női röplabda Európa-liga: öt meccs után is hibátlanok a magyarok

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2024.05.31. 19:30
Fotó: Dömötör Csaba
A magyar válogatott pénteken három szettben legyőzte a lett csapatot az Érd Arénában, így öt mérkőzés után is hibátlan a női röplabda Európa-liga ezüst divíziójának csoportkörében.

 

Majdnem pont egy éve szerepelt utoljára tétmérkőzésen, hazai pályán a női válogatottunk, így nem csoda, hogy a péntek délutáni időponthoz képest egész sokan kilátogattak az Érd Arénába megnézni a lányokat. 

Akik eljöttek, azok nem is csalódtak, mert megfiatalított válogatottunk imponáló magabiztossággal győzte le másodszor is a letteket, az első játszmában valóságos blokkparádét bemutatva. Nem kevesebbszer, mint tizenegyszer voltak eredményesek a lányok ebben a játékelemben – máskor egy meccsen sem szokott ennyi összejönni, most meg már az első felvonásban ennyit termeltek. Ambrosio Melani volt a legjobb sánc, s center létére 14 ponttal Szedmák Réka mögött ő volt a második legponterősebb játékosunk is. De minden játékelemben sikerült felülmúlni mostani riválisunkat.
Megvan tehát sorozatban az ötödik győzelem is, de a legnehezebb feladat vasárnap vár majd a mieinkre, hiszen ekkor az ugyancsak veretlen finnekkel méri majd össze erejét Alessandro Chiappini csapata.

A lebonyolítás sajátossága szerint (a leggyengébb elleni eredményt nem veszik majd figyelembe a végelszámolásnál) pedig minimum pontot kellene szerezni, de ha biztosra akarunk menni, akkor győzni kellene ahhoz, hogy döntőbe juthassanak a mieink. 

 

RÖPLABDA
NŐI EZÜST EURÓPA-LIGA
MAGYARORSZÁG–LETTORSZÁG 3:0 (17, 16, 16)
Érd Aréna, 1767 néző. V: Botezatu (román), Keser (osztrák)
MAGYARORSZÁG: Kiss G. 10, Ambrosio 14, Petrenkó 7, Szedmák 19, Kump 5, Németh A. 9. Csere: Tóth F. (liberó), Jámbor 2, Erőss, Tóth S. Szövetségi kapitány: Alessandro Chiappini
LETTORSZÁG: Ozola 2, Dolotova, Neciporuka 10, Karmena Struka 2, Levinska 13, Jurdza 5. Csere: Zvaigzne, Boze (liberók), Reknere, Katrina Struka 2, Ríta 1, Vagele, Dambrehte, Cepuríte. Szövetségi kapitány: Daniele Capriotti
Az eredmény alakulása: 1. játszma: 4:1, 5:4, 8:5, 16:11, 15:20, 15:24. 2. játszma: 4:1, 9:4, 12:10, 19:11, 15:24. 3. játszma: 1:2, 7:3, , 11:9, 16:10, 24:16
MESTERMÉRLEG
Alessandro Chiappini: – A hozzáállás egészen kiváló volt, néha hullámzó volt a játék, de alapvetően elégedett vagyok, mert viszontláttam, amit gyakoroltunk és a fiatalok is ismét bizonyították, hogy itt a helyük. Vasárnap Finnország ellen egy egészen más mérkőzésre kell felkészülnünk, de ha ilyen elánnal tudunk majd akkor is játszani, akkor nem lehet gond…
Daniele Capriotti: – A magyarokhoz hasonlóan mi is fiatalításban vagyunk, balszerencsére kétszer is meg kellett mérkőznünk velük. Akkor sikerült játszmát nyernünk, most erre sajnos esélyünk sem volt. Annak örülök, hogy minden játékosom pályára tudott lépni.

 
1. Magyarország54115:115
2. Portugália54114:412
3. Montenegró522112:412
4. Grúzia531110:610
5. Finnország3219:19
6. Lettország5211110:79
7. Luxemburg5143:123
8. Feröer5143:123
9. Izland4222:120
10. Bosznia-Hercegovina660:180
RÖPLABDA, NŐI EZÜST EURÓPA-LIGA

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik