Röplabda: megújították a magyar és a szerb szövetség együttműködését

Vágólapra másolva!
2023.11.11. 13:21
null
Határozatlan időre megújították a magyar és szerb röplabdaszövetség együttműködését (Fotó: Hunvolley/Fb)
Határozatlan időre megújították a magyar és a szerb röplabdaszövetség között 2020-ban létrejött együttműködési megállapodást, amelynek keretében akár közös edzésekre, edzőtáborokra, edzőmérkőzésekre és szakmai továbbképzésekre is sor kerülhet.

A hazai szövetség (MRSZ) Facebook-oldalának beszámolója szerint az MRSZ elnöke és ügyvezető igazgatója Budapesten fogadta a szerb szövetséget vezető, vajdasági származású olimpiai bajnok Mester Gyulát, valamint Ivan Knezevics főtitkárt. A szerb sportvezetők a Honvédelmi Minisztérium sportdiplomáciai konferenciáján is részt vettek.

„Amikor a Szerb Röplabdaszövetség elnökének kineveztek, dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár az elsők között hívott fel és gratulált nekem, ezúttal pedig már személyesen is találkozhattunk és kezet rázhattunk egymással a sportkonferencián, ami különlegessé tette számomra a mostani budapesti látogatást” – nyilatkozta a Sydney-ben olimpiai bajnok Mester Gyula. Hozzátette, a magyar szövetséggel rendkívül előremutató egyeztetéseken vannak túl, melyek eredményeként várják Szerbiába a fiatal magyar edzőket és nyitottak az újabb közös rendezésű tornák megrendezésére is. Az idén Békéscsabán és Vrnjacka Banján bonyolították le az U17-es női Európa-bajnokságot.

„Élettel és tartalommal szeretnénk a továbbiakban is megtölteni a 2020-ban indult magyar-szerb együttműködést, amit a koronavírus okozta akadályok kicsit visszavetettek, de az alapjai mindig szilárdak, a benne megfogalmazott célok pedig világosak voltak” – mondta Bögöly Gyula, az MRSZ elnöke. Kiemelte, a magyar szakembereknek szükségük van a szerbek által képviselt röplabdatudás megismerésére, és igaz ez a játékosokra is.

Vatai Gabriella, az MRSZ ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, Magyarország számára „férfi és női fronton is komoly előrelépést jelenthet, ha betekintést nyernek a szerb röplabdázás rejtelmeibe”. Ivan Knezevics mindehhez hozzátette, szívesen látják a magyar játékosokat és edzőket akár az olimpiai felkészülés során is, valamint azt sem tartja kizártnak, hogy a magyar és a szerb élklubok közös edzéseken vegyenek részt.

Legfrissebb hírek

Kizárták a bajnokságból a Gödöllő nagy múltú felnőtt női röplabdacsapatát

Röplabda
2025.02.04. 16:07

Videó: ütős lett a röpisek karácsonyi kisfilmje

Röplabda
2024.12.24. 15:02

Továbbra is Vatai Gabriella az MRSZ elnöke

Röplabda
2024.12.16. 21:23

Röplabda tisztújító küldöttgyűlés: három a magyar igazság?

Röplabda
2024.12.16. 13:59

A Magyar Röplabdaszövetség vezetősége újraválasztatná magát

Röplabda
2024.11.23. 20:25

A bíróság felfüggesztette az MRSZ vezetését

Röplabda
2024.11.13. 07:16

Közel 150-en vettek részt a III. Békéscsabai Nemzetközi Sporttudományos Konferencián

Röplabda
2024.09.06. 21:10

Röplabda: simán kikaptak a németektől az Eb-n az U18-as lányok

Utánpótlássport
2024.07.06. 18:13
Ezek is érdekelhetik