Emlékezés: Csapó Gabriella örökre távozva adott újra hírt magáról

Kamaszként sok-sok tavaszon át hihetetlen élményben volt részem a világszerte nagy presztízst kivívó, telt házas, a művelődési és sportház falait megrepesztő hangulatú, azóta elsorvadó szombathelyi Savaria-kupákon. Az agyonszeretett és -ünnepelt magyar válogatottban játszott egy szép arcú, fekete hajú, robbanva ugró és ütő (én így emlékszem), feltűnően dinamikus játékos, Feketéné Csapó Gabriella. Hogy nem láttam rosszul, igazolják a sok helyen olvasható, róla adott jellemzések: laza izomzatú, rendkívül ruganyos, kitűnően képzett, gyors, nagyszerű ütőtechnikájú, mezőnymunkában is kiemelkedő...

Annak idején természetes módon szipkázták el a fővárosi menő csapatok a vidéki tehetségeket, őt is így birtokolta el 1971 januárjában, 16 évesen a Nyíregyházi Spartacustól az Újpesti Dózsa, amely a NIM-mel állt nagy harcban elvesztett bajnoki trónja visszaszerzéséért. De egyszerűen nem bírt elébe kerülni, még a gyorsan beérő, 1972 tavaszán a felnőttválogatottban is bemutatkozó szabolcsi üdvöskével sem, akit két rutinos játékostárs, Schlégl Judit és Siry Emerencia vett a szárnyai alá. (Utóbbi érdeklődésemre mosolyogva mesélte, hogy az egyik Savaria-kupán a sáncolás utáni leérkezéskor ifjú társa a könyökével kiverte az egyik metszőfogát...) A legnagyobb esély 1974-ben kínálkozott, de a vetélytárs 76:4-es játszmaaránya többet nyomott a latban az ugyancsak 51 pontos Dózsa 76:5-ös szettarányánál...

Meg kellett elégednie kilenc bajnoki második hellyel, miközben a válogatott alappillérévé erősödött. Alkalomadtán – például a mezőnymunkáját fejlesztendő – nógatni kellett, amit azzal magyarázott a legendás szövetségi kapitány, Kotsis Attiláné, hogy jó adottságaiból fakadóan mindent könnyen kapott meg, nem kellett annyit dolgoznia érte, mint a többieknek, és rengeteg belső tartalékot látott benne. Szerencsére a tartalékok nem maradtak rejtve, például az 1979-es kontinenstornán (amelyen nem a posztjáról 1976 végén felsőbb nyomásra eltávolított Kotsisné, hanem Hennig Ernő irányította az együttest) világklasszis teljesítménnyel rukkolt ki, beválasztották az All Star-csapatba is – a negyedik hely miatt azonban maradt benne hiányérzet.

„Nekünk a centerek nyerték meg a meccseket. Gabi is nagyon hatékonyan támadott középen, sok ütésfajtát tudott. Megbízható játékos, jó barát és társ volt, de nem az a vigadó típus” – emlékezett rá kérésemre a 95. életévét május 31-én betöltő Kotsisné.

Csapó Gabriella 1984 őszén második férjével, a kitűnő válogatott jégkorongozó Buzás Györggyel az NSZK-ban kapott szerződést, és ami itthon nem sikerült neki, a Viktoria Augsburg színeiben rögtön megvalósult: bajnokságot, sőt Nyugatnémet Kupát és CEV-kupát nyert.

A profi röplabdával 1986-ban hagyott fel, 1990 és 2020 között a halálhírét elsőként (június 19-én) közlő Bajor Röplabdaszövetség alkalmazásában utánpótlásedzőként dolgozott, eleinte leány-, majd fiúvonalon. Nagy ritkán látogatott haza, s bár Schlégl Judittal tartotta a kapcsolatot, nem ment el az egykori szupercsapat – ők fogalmaznak így öniróniával – „öreg tyúkjainak” évi találkozóira. Keveset tudtak róla, utoljára állítólag 2015-ben járt itthon, amikor első férjét, Fekete Béla kézilabdaedzőt temették (második férjét már tíz évvel korábban elvesztette).

Furcsa és fájdalmas leírni, de örökre távozva adott újra hírt magáról...