Férfi röpi Extraliga: együtt marad a csapat magja Debrecenben

Vágólapra másolva!
2023.05.03. 19:36
null
Együtt marad a DEAC magja (Fotó: deac.hu)
Együtt marad a férfi röplabda Extraligában hatodik helyen záró DEAC csapatának magja a következő idényre.

Erről szerdán Fodor Antal vezetőedző beszélt a klubhonlapon. A tréner elmondta, már a szezon közben zajlottak az egyeztetések a játékosokkal, akik közül több kulcsemberükkel már meg is állapodtak.

„Jelenleg egyedül Gustavo Almora sorsa kérdéses, mivel több ajánlata van, ám ha távozik, van már kiszemeltünk a pótlására. Abban bízom, hogy a fiataljaink fejlődése töretlen marad, így ők is egyre nagyobb szerephez juthatnak” – tekintett előre a vezetőedző kubai centerére utalva.

Fodor szerint együttese annak ellenére is előre lépett, hogy bajnoki helyezésén nem tudott javítani.

„Az alapszakaszban a maximumhoz közeli teljesítményt nyújtottunk, még a legjobbak dolgát is megnehezítettük, ennek köszönhetően az előkelő második helyet szereztük meg. Sajnos a folytatásban a sors nem volt kegyes hozzánk, ám a különböző nehézségek ellenére helyt álltak a fiúk. A hatodik pozíció miatt nem kell szégyenkeznünk, hiszen nagyon erős mezőny gyűlt össze idén a bajnokságban” – értékelt a szakember, akinek együttese februárban legponterősebb játékosát, a brazil Willian Rabelt, majd a Kecskemét elleni, ötödik helyért zajló párharcra feladóját, Tóth Andrást is elveszítette sérülés miatt.

A végül ötödikként záró kecskemétiek 3–0-ra nyerték a DEAC elleni párharcot.

Legfrissebb hírek

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

3x3-as kosárlabda Eb: a férfi és női válogatott is kikapott a debreceni felkészülési meccsen

Kosárlabda
2025.08.31. 21:17

Varga Ádám: Különleges meccs vár rám a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 10:18

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

Kocsis Dominik úgy érzi, vezéregyéniség lehet a Lokiban

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 11:44

Szűcs Tamás: Ez volt az egyik legjobb meccsem a DVSC-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.26. 10:40

Hatnapos 3x3-as kosárfesztivál keddtől Debrecenben

Kosárlabda
2025.08.25. 17:22

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:52
Ezek is érdekelhetik