Röplabda: A pályafutásom a végéhez közelít, hamarosan gyereket is szeretnék – Szakmáry

– Először is gratulálok a válogatott karrierjéhez, és kezdjük az elején. Mire emlékszik az első meccséből piros-fehér-zöldben?
– 2012-ben Szlovákia ellen léptem pályára először, de megmondom őszintén, a meccsről nem maradt meg sok bennem – kezdte Szakmáry Gréta a Nemzeti Sportnak. – Az első igazán élénk emlékeim a Hollósy László-féle időszakból vannak, például a franciák elleni vb-selejtezőről.

– Kérdezem máshogy: arról az időszakról milyen élményei vannak, amikor először vetődött fel a neve a válogatottnál?
– Először 2010-ben kaptam meghívót, negyedikes voltam a gimiben, de akkor sajnos egy sérülés miatt még nem tudtam csatlakozni a csapathoz, csak egy évvel később. Fantasztikus élmény volt mindig, főleg, hogy csapatkapitány is lehettem később.

– A búcsúvideójában említette, nagy vívódás előzte meg a döntést, hogy lemondja a válogatottságot. Milyen érvek szerepeltek az egyik és a másik oldalon?
– Egyrészt nyilván szívügyem a magyar röplabda, tizenkét éve mindig ott voltam a válogatottban, de nem titok, már a végéhez közelít a pályafutásom, és főleg nőként ilyenkor a fizikai és a mentális egészség mellett a jövőjére is gondol az ember. Az élsport tényleg nagyon megerőltető, és ezt egyre többször tapasztalom magamon az évek során, a regeneráció sokkal több időt vesz igénybe, mint korábban. Nyilván idény közben igyekszik erre odafigyelni az ember, de nagyobb távlatokban gondolkodva hamarosan családot szeretnék. Ezzel együtt nagyon új lesz tizenkét év után a nyár a válogatott nélkül, nehéz időszak lesz, az biztos.

– Azt elmondta, hogy klubszinten két év van még hátra a pályafutásából. Ezt a jelenlegi csapatánál, a Cuneónál tervezi?
– Igen, úgy mondanám, hogy a két év a tervezett maximum, nyilván meglátjuk, ez függ a fizikai állapotomtól is. Szeretnék még itt játszani, megkedveltem az olasz életet, a bajnokságot, a miliőt. Az újabb nehéz kérdés lesz, hogy utána maradok-e Olaszországban, hiszen hat éve élek külföldön profi röplabdázóként, így azt sem tartom kizártnak, hogy itt maradok.

– Visszatérve a válogatottra: az utóbbi időben generációváltás zajlott le, és nyáron Európa-bajnokságot rendeznek a részvételünkkel. Hogy látja, ki veheti át öntől a stafétabotot, és állhat a csapat élére?
– Szerintem ez a nyár kiváló alkalom arra, hogy átálljon és hozzászokjon a társaság a generációváltáshoz. Új játékosoknak kell fellépniük, és persze ebben a frissen kinevezett vezetőedzőnek, Alessandro Chiappininek is fontos szerepe lesz. Németh Anett, aki a Potsdamot erősíti, nagyon jó évadot zárt, de ő már az elmúlt években bizonyította, hogy vezére tud lenni a csapatnak, az első légiósidényét töltő Kiss Gréta szintén. Van bőven mélység ebben a csapatban, említhetném Kump Alízt, Pintér Andreát vagy Tóth Fruzsinát is.

– Végül zárjuk a legmeghatározóbb pályán kívüli élményével, ami a válogatotthoz kötődik.
– Rengeteg jó élményt szereztem a röplabdának és azon belül is a válogatottnak köszönhetően. 2017-ben a World Grand Prix harmadik csoportkörében szerepeltünk, amelynek során Vene­zuelában és Mexikóban is jártunk, a finálét pedig Ausztráliával vívtuk a fővárosban, Canberrában, de jártunk Izraelben is Európa-bajnoki selejtezőn, ahol rendhagyó módon tulajdonképpen egy katonai szálláson helyeztek el minket. Egyszóval rengeteg kalandos utazásban volt részem ez idő alatt.