Női röplabda BL: edzője szerint jó úton jár a Vasas

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.02.09. 10:55
null
Török Kata (pirosban) másodszor szerepelt a Vasassal a BL-ben (Fotó: Koncz Márton)
A Vasas Óbudát edző görög Janisz Athanaszopulosz szerint együttese annak ellenére is rendkívül hasznos tapasztalatokat szerzett a női röplabda Bajnokok Ligája csoportkörében, hogy nem sikerült mérkőzést nyernie.

A tréner az MTI-nek elmondta, a legfontosabb tapasztalat talán az, hogy csapata megtanult túllendülni a nehézségeken és képes a nehéz helyzetekben is nyugodt maradni.

„Hétről hétre túl kellett lépnünk a mentális és a fizikai fáradtságon, emellett olyan blokkokkal és védekezésekkel találtuk szembe magunkat, amelyekkel a magyar sorozatokban nem” – elemezte a BL-csoportkört a szakember.

Athanaszopulosz szerint együttese jó úton jár és többször is bizonyította, képes felvenni a versenyt a legjobb csapatokkal, a hangsúly azon lesz a jövőben, hogy azokat a periódusokat, amikor versenyképesek tudnak lenni, még tovább kitolják.

„A szezon lényegi része most következik, a magyar sorozatokban fel kell használnunk mindazt, amit a BL-ben megtapasztaltunk. Ha szettet nyersz a Conegliano ellen és kétszer is nagy csatára készteted az egyik lengyel élcsapatot, akkor bizakodhatsz, hogy amit a mindennapokban az edzéseken gyakorolsz, az jó” – fogalmazott a görög edző, aki nemrég 2026 nyaráig szerződést hosszabbított a magyar élcsapattal.

Athanaszopulosz megjegyezte, nyilván amiatt nem boldog, hogy a csapat mind a hat meccsét elveszítette – elsősorban a francia Mulhouse elleni két mérkőzéssel kapcsolatban maradt benne hiányérzet –, de élvezték az utazást, és címvédőként nem lehet más céljuk, mint újra aranyérmet nyerni a magyar bajnokságban és a kupában is.

A magyar válogatott Török Kata – aki három idénnyel ezelőtt, a Vasas első BL-szereplésekor is meghatározó játékosa volt az óbudaiaknak – azt mondta, vegyes érzései vannak a BL-lel kapcsolatban, ugyanis bár jó meccseket játszottak és megmutatták, helyük van a legjobbak között, kicsit csalódott, hogy ezúttal sem sikerült győzniük.

„Erre többször is megvolt az esélyünk, de úgy tűnik, a kellő tapasztalat még mindig hiányzik. Azt mindannyian látjuk, hogy van még miben fejlődnünk, ám így is hatalmas élmény volt ismét itt lenni a csoportkörben” – mondta az ütőjátékos.

Török szerint a három idénnyel ezelőtti szerepléshez képest ez a mostani sokkal „valósabb” volt, akkor inkább egy álom beteljesüléseként élték meg a főtáblás részvételt, most viszont sokkal inkább fel tudták venni a versenyt a legjobbakkal.

„Jó visszaigazolás ez nekünk, nagyon remélem, hogy a következő szezonban is itt tudunk majd szerepelni, és akkor még egy szinttel feljebb tudunk lépni. Szurkolóinknak ezúton is köszönjük, hogy mindenhova elkísértek bennünket, remélem, így is szereztünk nekik örömöt” – zárta a 24 éves Török.

A Vasas győzelem nélkül, egy szerzett ponttal zárt az A csoport negyedik helyén.

 

Legfrissebb hírek

Röplabda: Szakmáry Gréta bejelentette visszavonulását

Röplabda
22 órája

Női röplabda Extraliga: meghatározó játékosok távoznak a bajnok Vasastól

Röplabda
2025.05.04. 19:31

Petrenkó Brigitta ezüstéremmel távozik a Kanti Schaffhausen röplabdacsapatától

Röplabda
2025.04.28. 19:46

Németh Anett távozik a Perugia röplabdacsapatától

Röplabda
2025.04.26. 15:42

„Ez a csapat ebben az összeállításban többet már nem fog pályára lépni” – mondta a Vasas röplabdázója

Röplabda
2025.04.25. 17:07

Az ötödik játszmában nyert az UTE és újra vezet a MÁV Előre ellen

Röplabda
2025.04.24. 21:41

Sorozatban negyedszer, összességében tizedszer bajnok a Vasas a női röpi Extraligában

Röplabda
2025.04.24. 19:38

Egy győzelemre a hetedik helytől a Vasas SC a női röpi Extraligában

Röplabda
2025.04.23. 21:06
Ezek is érdekelhetik