Női röpi CEV-kupa: magabiztos békéscsabai siker Boszniában

Vágólapra másolva!
2022.12.14. 21:18
null
Könnyedén nyert Boszniában a Békéscsaba (Fotó: BRSE/FB)
A Békéscsaba a papírformának megfelelően magabiztosan nyert 3–1-re a bosnyák Brcko otthonában a női röplabda CEV-kupa első fordulójának első mérkőzésén.

A bajnoki ezüstérmes BRSE-nek előzetesen
a mintegy 400 kilométeres utazás leküzdése jelentette a legnagyobb akadályt: a Brcko hiába számít lassan örökös bosnyák bajnoknak - az elmúlt 15 kiírásban aranyérmet nyert -, keretében egy kivétellel csak 2001-ben vagy később született hazai röplabdázók szerepelnek.

Az előzetes erőviszonyok alapján a csabaiak számítottak a párharc toronymagas esélyesének, és a 85 perces szerdai első mérkőzésen nem is borult a papírforma: Tóth Gábor tanítványai az első két játszmában magabiztos különbséggel nyertek, és bár a harmadik szettben nagy küzdelemben szépített a bosnyák együttes, a békéscsabaiak így is kényelmes helyzetből várhatják a hazai visszavágót.

A párharc visszavágóját jövő szerdán játsszák Békéscsabán, a továbbjutóra a német SSC Palmberg Schwerin vagy a szerb Zseleznicsar Lajkovac vár a nyolcaddöntőben.

A nemzetközi kupaújonc Szent Benedek RA négy játszmában legyőzte szerdán a horvát Kastelát. Az előző idényben Magyar Kupa-ezüstérmes, bajnoki bronzérmes balatonfüredi együttes története első nemzetközi kupamérkőzésére készült a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban. Dejan Desnica csapata a mostani idényben több meglepő vereséget is szenvedett, ennek ellenére magabiztosan várhatta a Kastela elleni párharcot, ugyanis a vendégek keretét javarészt fiatal hazai játékosok alkotják. A Kastela a Közép-európai Ligában is szerepel, ahol Békéscsabán simán, 3:0-ra kikapott.

A szerdai összecsapás első játszmájában kis különbséggel bár, de a magyar együttes kerekedett felül, a második szett viszont a vendégeké volt. Ezt követően viszont egyre inkább érvényesült a balatonfürediek akarata, így végül négy játszmában diadalmaskodtak 102 perc játék után.

RÖPLABDA
NŐI CEV-KUPA, 1. FORDULÓ
1. MÉRKŐZÉS
Szent Benedek RA–OK Marina Kastela (horvát) 3:1
(25, –23, 18, 16)
Riz Levente Sportcsarnok, 140 néző. V: Grabovsky (cseh), Piana (olasz).
SZBRA: Herbin-Baker 8, Koleva 16, Nacsa-Pekárik 8, Sztijepics 7, Lekics 14, Vacsi 9. Csere: Fáth, Balogh E. (liberók), Basnakova 11, Szerényi 1. Vezetőedző: Dejan Desnica.
KASTELA: Dezulovic 14, Aubry 5, Giljusic 7, J. Zdilar 5, Vukasovic 13, Petrovic 15. Csere: Botic, Cenovic (liberók), Roso, Matijasevic 4, K. Zdilar 1. Vezetőedző: Goran Jahura.
MESTERMÉRLEG
Dejan Desnica: – Egy bemutatkozás mindig nehéz, és nekünk sem volt könnyű a nemzetközi porondon. Az első két szettben idegesen játszottunk és ez meg is látszott a játékunkon. A harmadik szettől egyre jobban és jobban röplabdáztunk, a végére pedig egyértelműen mi irányítottuk a játékost. Gratulálok a lányoknak.
Goran Jahura: – A Balatonfüred egy jól összeszokott csapat képét mutatta. Nálunk sok fiatal lépett pályára ma, akik jó játékkal hálálták meg a bizalmat. Nem mondtunk le a továbbjutásról, a visszavágón még bármi megtörténhet. Hazai pályán a legjobb formánkat fogjuk hozni.

Bimal-Jedinstvo Brcko (bosnyák)–Swietelsky-Békéscsaba 1:3 (–8, –14, 23, –16)
Brcko, 103 néző. V: Szavics (szerb), Kiriopolu (görög).
BRCKO: Vukoje 3, Biberdzic 10, Terzic 11, Kenjalo 9, Glibic 2, Kojic 4. Csere: Omerhodzic 1, Albijanic (liberók), Dragovic. Vezetőedző: Radmila Markovic.
BÉKÉSCSABA: Aktas 8, Bodnár 7, Drpa 14, Glemboczki 9, Pintér 13, Bagyinka. Csere: Molcsányi, Kertész (liberó), Vaszileva 16, Olijnyik 3. Vezetőedző: Tóth Gábor.
MESTERMÉRLEG
Tóth Gábor:
– Sajnálom a harmadik szettet, mert megvolt a lehetőségünk, hogy lezárjuk az összecsapást, azonban nem először válunk dekoncentrálttá biztos előny birtokában a szezon során, ami még sokba kerülhet. Onnantól nem volt könnyű, mert a lelkes hazaiak lendületbe jöttek, de végül sikerült érvényesíteni tudáskülönbséget.
Radmila Markovic: – Először is gratulálok a Békéscsabának, ellenfelünk remekül játszott ma. Nekünk csak jó pillanataink voltak, viszont nagyon fiatal a csapatom és bízom benne, hogy a jövő heti visszavágón már jobbak leszünk.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik