Női röplabda: Nedeljkovics irányítja a Nyíregyházát

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.03.19. 12:13
null
Nedeljkovics korábbi klubja, a Kaposvár ellen ül először a nyíregyházi kispadra (Fotó: Muzslay Péter/Somogyi Hírlap)
Németh Szabolcs edző helyét Szasa Nedeljkovics veszi át a Fatum-Nyíregyháza női röplabdacsapatánál - jelentette be a klub szombaton.

Az egyesület honlapján olvasható közleményben emlékeztetnek, hogy a gárda címvédőként érem nélkül maradt a Magyar Kupában, az Extraligában pedig a negyedik helyen zárta az alapszakaszt, majd meglepetésre a negyeddöntő első mérkőzésén hazai környezetben 3:0-s vereséget szenvedett a Kaposvártól.

„A klub vezetősége ezért úgy döntött, új impulzusra van szükség a csapatnál ahhoz, hogy az együttes éremért harcolhasson a bajnokság hátralévő részében. Németh Szabolcs vezetőedző helyét így a folytatásban Szasa Nedeljkovics veszi át, aki szakmai vezetőként dolgozott a csapat mellett. A hétfői, kaposvári mérkőzésre már ő készíti fel a keretet, és a bajnokság hátralévő találkozóin ő irányítja a gárdát. Szasa Nedeljkovics januárban érkezett a klubhoz, így jól ismeri a játékosokat” – írták.

A női csapatokat tekintve Németh Szabolcsot tavaly az év röplabdaedzőjének választották Magyarországon.

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: az 5. szettben nyert a Nyíregyháza Újpesten

Röplabda
2025.10.18. 21:38

Második meccsét is megnyerte a Kaposvár a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.18. 18:54

Női röpi Extraliga: Balatonfüreden is nyert a Békéscsaba

Röplabda
2025.10.17. 19:52

Őrületes meccsen nyert a MÁV Előre Nyíregyházán a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 17:36

A kaposváriak nyerték a „blokkháborút” az UTE ellen a női röplabdabajnokságban

Röplabda
2025.10.10. 20:27

Női röplabda Extraliga: Békéscsabán szerzett pontot a „kis” Vasas

Röplabda
2025.10.09. 20:26

Trónfosztás lesz, vagy egymás után ötödször nyer a Vasas a női röpi Extraligában?

Röplabda
2025.10.09. 12:06

Női röplabda Extraliga: október 9-én, Békéscsabán rajtol az idény

Röplabda
2025.08.27. 09:02
Ezek is érdekelhetik