Gyász: a Kaposvár fiatal röplabdázója közúti balesetben vesztette életét

K. T. I., K. Z./MTIK. T. I., K. Z./MTI
Vágólapra másolva!
2022.01.01. 22:22
null
Iván Gergő mindössze 19 esztendős volt (Fotó: Fino Kaposvár)
Elhunyt a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapatának feladója, Iván Gergő. A tragikus hírről a klub a Facebook-oldalára hivatkozva számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A kapos.hu hírportál azt írja, hogy a fiatal tehetség 2020 nyarán igazolt a somogyi megyeszékhelyre testvérével, Iván Bencével együtt, a mostani szezonban pedig már egyre többször kapott lehetőséget a kezdőcsapatban is.

A portál úgy tudja, hogy a 19 éves röplabdázó a Tapolcánál történt balesetben vesztette életét, amelyben egy vonat és egy személygépkocsi ütközött össze szombaton.

A Nemzeti Sport információi szerint a baleset egy másik áldozata is egy korábbi röplabdázó volt, az ugyancsak 19 éves Sümegi Norbert, aki májusban még tagja volt az ifjúsági döntőben szereplő Sümeg-Dabronc csapatának. A két röplabdázó korábban együtt nyert korosztályos bajnoki címet a Sümeg színeiben.

A balesetben négyen vesztették életüket, az autó ötödik utasát, egy 17 éves lányt kórházba szállították. Bár korábbi médiainformációk szerint ezt követően életét vesztette, Nagy Lajos, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház főigazgatója vasárnap délelőtt az MTI-vel azt közölte: a nő életben van, az intézményben kezelik.

A kaposvári klub vasárnap 18 órától közös gyertyagyújtással emlékezik Iván Gergőre az Arénánál – közölte a kapos.hu alapján az MTI.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: sima sikerrel rajtolt a címvédő

Röplabda
3 órája

Gyász: elhunyt Bocsák Miklós sportújságíró

Egyéb egyéni
5 órája

Gyász: elhunyt az NB II-es Mezőkövesd Zsóry FC ügyvezető igazgatója

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:49

Gyász: elhunyt a szegedi kézilabdacsapat alapítója

Kézilabda
2025.10.24. 14:31

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 14:54

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

November 5-én vesznek végső búcsút Mezey Györgytől

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:00
Ezek is érdekelhetik