Dobi Edina annak a Varga Elizának a menedzsere, akinek a története nagy vihart kavart a sportágban idehaza. Ő az, aki még sosem játszott a magyar válogatottban, mert Romániában lett regisztrált játékos, és a román, valamint a magyar szövetség nem tudott egymással megegyezni. Játszik-e valaha Varga Eliza a magyar nemzeti csapatban?
„Én csak bizakodni tudok abban, hogy igen, de ennek az esélye most nem sok – vélekedik Dobi Edina. – Az FIVB legfelső vezetésétől próbáltam, próbálok segítséget kérni. Ez a folyamat jelenleg is tart.De most nagyon őszinte leszek: én az Eliza helyében már elgondolkodtam volna azon, hogy akarok-e egyáltalán abban a válogatottban játszani, amely nem tesz meg mindent azért, hogy ott játszhassak? Mármint a szövetség nem tesz meg, mert a nemzeti együttes tárt karokkal várná őt. Eliza azonban kitart emellett, hogy egyszer neki is szól a pályán a himnusz. Ezért én mindent meg fogok tenni.Ha pusztán ez az anyagiakon múlik, az nem lehet újra probléma. Meglesz rá a pénz. Sokat gondolkodtam azon, hogy van-e értelme ezen küzdeni. Nem az Elizának van szüksége a magyar szövetségre, hanem fordítva, és ez nagyon fontos. Két elképzelést is letettem a szövetség asztalára. Egy év alatt be tudtuk volna hozni azt a pénzt, ami a visszahonosításhoz kellett. Mindezt az én munkámmal.Ha ennek a lánynak külföldi az ügynöke, akkor – elnézést kérek – leszarta volna ezt az egészet. A tervemet nem fogadták el. Utána azt kértem: előlegezzék meg az összeget és össze fogjuk szedni a pénzt. Ekkor annyiban maradtunk, hogy gondolkodnak. Azóta is gondolkodnak. Hidegzuhanyként ért, amikor az utolsó pillanatban mindent elutasítottak, így nem maradt időnk már semmire.”
Dobi arra a kérdésre is választ adott, miért nem tud a röplabda Magyarországon egyről a kettőre jutni:
„Mert nem tudunk előre és nagyban gondolkodni. Mi mindig a jelenben, a pillanatnyi sikereknek élünk. Szeretik az emberek ezt a sportot, csak mi nagyon sok mindenben el vagyunk maradva. Ma az emberek szájába bele kell tolni a dolgokat és a röplabda semmilyen szinten nincs reklámozva. Néha felbukkanunk, aztán alámerülünk. Én egy szimpla Eb-szereplésnek is sokkal nagyobb feneket kerítettem volna most nyáron. De mi csak annyit fordítunk rá, amennyi minimálisan kell. Többet egy fillérrel sem. Sokat agyaltam ezen, hogy én miben tudnék segíteni. Nagyon bizonytalan vagyok. Olyan gyökeres változtatások kellenének, amit most nem látok. Nagyon sokan ülnek ebben a rendszerben, és bele is savanyodtak. Itt elképesztő újítások kellenének. Jó hír, hogy a nyáron elindult talán valami. Amúgy érdemes megnézni a horvát, a belga, vagy a holland női válogatottat. Ezeknek az országoknak a bajnokságai nem túl magas színvonalúak, mégis bombaerős válogatottjuk van. Ami engem illet, egyelőre a játékosokat szeretném menedzselni, de remélem, egyszer a magyar röplabda felvirágoztatásában is tudok segíteni.”
Biztosan észrevette, hogy Magyarországon a női röplabda kapcsán mi az első, ami a szurkolóknak eszükbe jut – vetette fel a szerző.
„Igen, tudom, hogy milyen jók a csajok, meg mennyire jó fenekük van a pályán lévőknek. De tudja, mit mondok erre? Engem ez sem zavar. Ha valaki emiatt szeret bele a röplabdába és áll mögénk, lesz a támogatónk, jöjjön. Amíg játékos voltam, én is ebben éltem. Azért sem bántam, hogy elrángattak egy-egy fényképezésre, mert úgy voltam vele: figyeljenek már fel ránk – bármi áron. Hogy létezünk, hogy vagyunk. Mindent azért én sem tűrtem el, de sok mindent igen. Megbeszéltem magammal, ha így tudok segíteni a sportágnak, akkor így fogok. Mert feladatomnak érzem a sportág segítését.”