Női röpi Extraliga: egy év után ismét kikapott a Nyíregyháza

Vágólapra másolva!
2021.10.30. 20:20
null
A Nyíregyháza hosszú idő után kapott ki ismét (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország, archív)
A Békéscsaba és a Kaposvár is rendkívül magabiztosan, három szettben győzött idegenben a női röplabda Extraliga alapszakaszának harmadik fordulójában, szombaton.

 

A csabaiak az Újpest, a somogyiak pedig az MTK budaörsi otthonában arattak a vártnál simább sikert.

A címvédő Nyíregyháza 3–1-re kikapott a Vasas otthonában a női röplabda Extraliga alapszakaszának harmadik fordulójában, szombaton.

A szabolcsiak legutóbb tavaly október 24-én veszítettek bajnoki mérkőzést, akkor hazai pályán a Békéscsabától kaptak ki 3–1-re.

NŐI RÖPLABDA, EXTRALIGA
ALAPSZAKASZ
3. FORDULÓ
Újpesti TE–Swietelsky-Békéscsaba 0:3
(–14, –13, –18)
Szilágyi utca, 110 néző. V: Varjasi, Mezőffy.
UTE: Atanaszova 1, Gyimes 4, Bagyinka 1, Kraszteva 7, Morozo 3, Petőváry 6.Csere: Karabaseva (liberó), Durst, Kis, Szatmári 3, Szabó L. 7, Manninger. Vezetőedző:Horváth András.
BRSE: Najdics 5, Glemboczki 8, Zólyomi 9, Drpa 10, Kliszura 12, Strunjak 7. Csere: Kertész 1, Molcsányi (liberók), Karhu, Kornyienko.Vezetőedző:Tóth Gábor.
MESTERMÉRLEG
Horváth András:
– Gratulálok a Békéscsabának a győzelemhez! Rengeteget hibáztunk, ami egy ilyen szintű csapat ellen nem fér bele.
Tóth Gábor:– Jó nyitásaink és fegyelmezett blokkmunkánk eredményezte a magabiztos győzelmet. Emellett végre támadásban is hoztuk az elvárt szintet.

MTK Budapest–1. MCM-Diamant Kaposvár 0:3 (–11, –18, –12)
Budaörs, 80 néző. V: Jámbor, Villás.
MTK: Giommarini 4, Kilyénfalvi 7, Windisch 9, Tatár 4, Tettamanti 4, Boskó.Csere:Szalai (liberó), Sziládi 4, Berkó, Borsos.Vezetőedző:Leiszt Máté.
Kaposvár:Matic 7, Lemmens 12, Grbac 5, Boshnakova 14, Wirth 5, Szedmák 12.Csere:Szpin (liberó), Hegyi, Budai, Tóth.Vezetőedző:Vincent Lacombe.
MESTERMÉRLEG
Leiszt Máté:
–Egy szezonra elegendő hibával játszottunk ma, sokat kell még dolgoznunk a kijavításukon. Sajnos az első hazai meccset a lányok túlizgulták, nem volt olyan energiaszint a pályán, mint elvártam, de dolgozunk tovább!
Vincent Lacombe:–Sikerült szervezett játékkal győzedelmeskedni az MTK otthonában. Fontos volt, hogy az első idegenbeli mérkőzésen magabiztosak voltunk.

Vasas Óbuda–Fatum-Nyíregyháza 3:1
(16, –18, 15, 16)
Folyondár utca, 233 néző. V: Adler, Szabó P.
VASAS:Török 5, Kalicanin 8, Malloy 12, Bojko 19, Abdulazimova 9, Király-Tálas 5.Csere: Juhár (liberó), Vezsenyi 1, Fábián, Zernovic 1. Vezetőedző:Giannisz Atanaszopulosz.
FATUM:Radosvá 8, Bodovics 2, Burazer 11, Vaszileva 15, Pintér 8, Ana Tiemi 3.Csere:Tóth F., Tóth D. (liberók), Dékány 1, Vaida 3, Glavinic 1, Francesco 1.Vezetőedző:Németh Szabolcs.
MESTERMÉRLEG
Giannisz Atanaszopulosz:
– A második szettet leszámítva, amikor visszaesett a koncentrációnk és buta hibákat követtünk el, maximálisan elégedett vagyok a csapattal, mert a lányok a taktikát rendkívül fegyelmezetten betartva, bátran röplabdáztak. A nyitásainkkal kényszertámadásokra késztettük a riválist, ami után sok lehetőségünk adódott. Ez döntő volt, de a blokkvédekezésünk és a mezőnymunkánk is kiemelkedett. Megmutattuk, milyen játékra vagyunk képesek.
Németh Szabolcs:– Egy év után szenvedtünk vereséget. Úgy gondolom az elmúlt időszak teljesítményére büszkék lehetünk. Minden csapat életében van egy holtpont ezen most nekünk is át kell esnünk. A mai mérkőzésen nagyon jól játszott a Vasas mi pedig nem találtuk a ritmust. Vállalom a felelősséget a csapat nevében. Előre tekintünk a következő BRSE elleni csütörtöki mérkőzésre. Egy biztos, a Folyondár csarnok közönség fantasztikus hangulatot teremtve szinte belehajszolta a hazai játékosokat a győzelembe. Mi is ilyen remek szurkolást szeretnénk a hazai mérkőzéseken. Bízzanak bennünk szurkolóink és következő hazai bajnokin a töltsük meg a Continental Arénát.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik