Férfi röplabda El: Luxemburgot is legyűrte a magyar válogatott

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.05.22. 19:17
null
Luxemburgot is legyőzte a magyar válogatott (Fotó: Magyar Röplabda-szövetség/Facebook)
A magyar férfi röplabda-válogatott 3:0-ra legyőzte Luxemburgot az Európa-liga ezüst divíziójának második fordulójában, az ausztriai Amstettenben.

 

A pénteki első fordulóban a házigazda osztrákok ellen 0:2-ről fordító magyarok ezúttal jól kezdtek, és az első szettet Horváth Kristóf, valamint a csapatkapitány Szabó Alpár remeklésével könnyedén nyerték meg.

A második felvonás szorosabban alakult, de az első labdameneteket leszámítva ebben is végig Koch Róbert szövetségi kapitány tanítványainál volt az előny. A játszma végén ugyan ráijesztett a magyar csapatra a rivális, amely 22–18 és 24–21 után egy pontra zárkózott, de Horváth támadásával a magyarok megduplázták előnyüket.

A harmadik játszmában is Szabóék akarata érvényesült: a luxemburgiak folyamatosan futottak az eredmény után, egyszer sem vezettek a játékrészben, a magyar csapat pedig Dávid Csanád pontjával lezárta a mindössze 64 perces összecsapást.

A találkozó legeredményesebb játékosa a luxemburgi Mateja Gajin volt 14 ponttal, a magyar válogatottból Horváth és Pesti Marcell egyaránt 13-ig jutott.

Koch Róbert együttese vasárnap az Eb-résztvevő horvátok ellen zárja a csoportkör első felét, a négy válogatott csütörtöktől vasárnapig Luxemburgban is összecsap.

A csoportból az első helyezett jut biztosan a négyes döntőbe, illetve a két csoport jobbik második helyezettje. Ha a négyes tornát rendező Észak-Macedónia a másik négyesben az első kettő között zár, akkor a magyar csoportban is elég megszerezni a második helyet.

RÖPLABDA
FÉRFI EURÓPA-LIGA, EZÜST DIVÍZIÓ
2. FORDULÓ
B-CSOPORT, AMSTETTEN
Magyarország–Luxemburg 3:0 (16, 23, 19)

A másik mérkőzésen
Horvátország–Ausztria 3:2 (–23, 21, 16, –20, 10)
A csoport állása: 1. Magyarország 5 pont (6:2), 2. Horvátország 5 (6:3), 3. Ausztria 2, 4. Luxemburg 1

Pénteken játszották
Magyarország–Ausztria 3:2 (–23, –18, 20, 15, 13)
Horvátország–Luxemburg 3:1 (–29, 12, 16, 20)

(MTI)

Legfrissebb hírek

Férfi röpi: Pádár Krisztián Monzába szerződött

Röplabda
2025.05.30. 14:17

Férfi röplabda Extraliga: négyen biztosan távoznak az ezüstérmes Kaposvártól

Röplabda
2025.05.28. 17:26

Férfi röplabda Extraliga: távozik az ezüstérmes Kaposvár vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2025.05.26. 14:35

Olasz diadal a férfi röplabda Bajnokok Ligájában

Röplabda
2025.05.19. 00:37

Francia bajnok lett a röplabdázó Gergye Roland

Röplabda
2025.05.18. 15:30

Férfi röplabda Extraliga: távozott a MAFC vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2025.05.16. 11:59

Röplabda: az olasz élvonalba igazolt Gergye Roland

Röplabda
2025.05.16. 11:00

Férfi röplabda Extraliga: hét meccslabda után bronzérmes a Vegyész

Röplabda
2025.05.14. 23:52
Ezek is érdekelhetik