Férfi röpi Extraliga: győzelemmel hangolt a BL-selejtezőre a Kaposvár

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2020.10.09. 21:06
A Kaposvár házigazdaként 3:1-re legyőzte a Kecskemét csapatát a férfi röplabda Extraliga pénteki rangadóján.

A pénteki találkozót mindkét csapat veretlenül várta: a Kecskemét eddig két bajnokin diadalmaskodott, míg a Kaposvár egy Extraliga-találkozó és egy Magyar Kupa-mérkőzés mellett a Bajnokok Ligájában kétszer nyert szettveszteség nélkül. Az összecsapást a helyszínen tekintette meg Koch Róbert, a férfiválogatott szövetségi kapitánya.

Az első játszmában a hazaiak kezdtek jobban, ám az alföldiek a szélső ütő Gebhardt Norbert ponterős játékának köszönhetően a szett derekán fordítottak. Négy ponttal is vezetett a KRC, a somogyi együttes azonban egyenlített, a fordulatos hajrában két játszmalabdát hárítva mégis a kecskemétiek kerekedtek felül.

A második szettet jó játékuknak és a vendégek rengeteg ki nem kényszerített hibájának köszönhetően könnyedén nyerték a kaposváriak, akik a harmadik felvonásban a korábbinál is pontosabban röplabdázva nagy különbségű diadalt arattak. A kecskemétiek dolgát ekkor nehezítette, hogy a vezetőedző Dávid Zoltán a játszma elején rosszul írta fel együttese felállását, így csapatának szokatlan összeállításban kellett játszania.

A negyedik etap ismét kiegyenlített küzdelmet hozott, egészen a legvégéig fej fej mellett haladtak a felek, 22:22 után azonban két pontot szerzett a Kaposvár, amely az orosz Ilja Makarov ütésével a második mérkőzéslabdáját kihasználva győzött.

A meccs legeredményesebb játékosa a hazaiak ütője, Horváth Kristóf volt 19 ponttal.

A somogyiak jövő kedden és szerdán ismét a BL-ben szerepelnek: a selejtező második körében, Lengyelországban a házigazda Jastrzebski Wegiellel, majd a román CSM Arcada Galati együttesével találkoznak.

FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA
Fino Kaposvár–Kecskeméti RC 3:1 (–28, 18, 15, 23)
Kaposvár, 300 néző. V: Mezőffy, Halász E.
FINO:
Veleckij 1, Keen 6, Ouyachi 16, Melnyikov 16, Horváth K. 19. Csere: Bozóki (liberó), Makarov 9, Kalmár 3, Kiss M., Iván G. Vezetőedző: Ruben Wolochin.
KECSKEMÉT: Kaszap 8, Krupánszki 13, Rabeka 8, Kandulinski 9, Gebhardt N. 13, Nagy J. 7. Csere: Deák (liberó). Vezetőedző: Dávid Zoltán.
MESTERMÉRLEG

Ruben Wolochin: – A mérkőzés folyamán folyamatosan javult a játékunk. Mentálisan erősek voltunk, és át tudtunk lépni a nehezebb periódusokon is, ami hozzásegítette a csapatot a győzelemhez. A blokkban és védekezésben fontos pillanatokban hoztunk extrákat. Ez a győzelem lökést adhat a szezonra és az előttünk álló feladatok leküzdéséhez.
Dávid Zoltán: – Az első szett igazán küzdelmes volt, fejben ott tudtunk lenni és megnyertük. Ez sajnos nem mondható el a második szettről, ami különösen bosszantó hiszen a lélektani előny nálunk volt a végletekig kiélezett első játszma után. A harmadik játszma elején kapkodtam, sok minden kavar főtt a fejemben amit a sikertelen 2.játszma után elszerettem volna mondani a srácoknak és rosszul írtam fel a kezdő állásrendet, ez rányomta a bélyegét a 3. jàtszmára. Bizakodásra ad okot, hogy a 4. szettben küzdöttünk és próbáltuk tartani a lépést, de kevésnek bizonyult az igyekezet. Sok hibát vétettünk sajnos. A Kaposvár ezzel szemben, minden kivételezett labdát pontra tudott váltani és ezzel nyerni tudtak. Ma ez a Kaposvár jobb volt, gratulálok nekik. Menni kell tovább előre!

Az állás: 1. Fino Kaposvár 6 pont/2 mérkőzés, 2. LV Sport Pénzügyőr SE 6/2, 3. Kecskemét 6/3, 4. Dunaferr SE 5/3, 5. MAFC-BME 3/3, 6. Vegyész RC Kazincbarcika 1/2, 7. Debreceni EAC 0/3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik