Röplabda: szezon közben váltott csapatot ifj. Grózer György

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.16. 18:43
Az átigazolási időszak utolsó napján a Lokomotiv Novoszibirszktől korábbi csapatához, az ugyancsak orosz Belogorje Belgorodhoz szerződött ifj. Grózer György röplabdázó.

A 33 éves, német válogatott ütőjátékos tavaly nyáron tért vissza Európába három ázsiai évet követően. A Novoszibirszkkel a Bajnokok Ligájában bejutott az egyenes kieséses szakaszba, de az egyik legerősebb európai bajnokságnak számító orosz ligában jelenleg csak a hatodik helyen állt. Érdekesség, hogy Grózer kedden még BL-meccset játszott a Lokomotiv színeiben.

A 2014-ben világbajnoki bronzérmes röplabdázó 2012 és 2015 között már volt a jelenleg az orosz bajnokság második helyén álló Belgorod játékosa, akkor a csapattal orosz bajnokságot és Bajnokok Ligáját is nyert.

Ifj. Grózer György ugyancsak válogatott röplabdázó édesapjához hasonlóan magyar-német kettős állampolgár. A Vasas utánpótlásában kezdett játszani, majd a Dunaferrben és a Kaposvárban szerepelt, 2002-ben pedig Németországba igazolt, ahol 2010-ig kétszer lett bajnok a Friedrichshafennel. Ezt követően két évig a lengyel Asseco Resovia Rzeszów csapatában röplabdázott, amellyel bajnoki címet és CEV-kupa-ezüstérmet ünnepelhetett, 2012-ben pedig a bajnokság legértékesebb játékosának választották. Később Dél-Koreában, Katarban és Kínában is eredményesen szerepelt.

A 2000-es évek második felében többször pályára lépett a magyar válogatottban, de később úgy döntött, a pályafutását szem előtt tartva a német színeket képviseli.

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: három európai siker és Grózer-parádé

Párizs 2024
2024.07.27. 22:20

Röplabda: simán kikaptak a németektől az Eb-n az U18-as lányok

Utánpótlássport
2024.07.06. 18:13

Röplabda: győzelem a házigazda görögök ellen az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
2024.07.03. 21:35

Röplabda: legyőzte a finneket az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2024.07.02. 14:01

Röplabda: lengyelek elleni vereséggel kezdték az Eb-t az U18-as lányok

Utánpótlássport
2024.07.01. 13:20

Női röplabda Extraliga: a liga pontkirálynőjével erősített a Békéscsaba

Röplabda
2024.07.01. 11:28

Strandröplabda ob: hazai sikerek születtek Tatán

Röplabda
2024.06.30. 18:18

Röplabda: hétfőn a lengyelek ellen kezdik az Eb-t az U18-as lányok

Utánpótlássport
2024.06.30. 09:01
Ezek is érdekelhetik