Férfi röplabda: román szövetségi kapitány a válogatott élén

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2018.02.23. 15:56
null
A román Bogdan Tanase lett a magyar férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya (Fotó: hunvolley.hu)
Ambiciózus, fiatal szakembert, a román Bogdan Tanasét nevezték ki a férfiválogatott szövetségi kapitányának, akinek megbízatása az Európa-bajnoki selejtezők végéig szól.

 

Hosszabb ideje húzódik a szövetségi kapitányi kérdés a röplabdában, s bár a jóval nagyobb elismertségnek örvendő női válogatott még várja szakvezetőjét – a tervek szerint jövő héten megnevezik a szakembert –, a férfiválogatott irányítása már biztos kézbe került.

A kapitány Bogdan Tanase, a jelenleg a Steaua Bucuresti-et irányító 36 éves szakember lett, aki korábban évekig dolgozott Németországban.

A legfőbb ok, amiért a magyar válogatottat választottam, hogy úgy gondolom, a csapatnak reális esélye van az Európa-bajnoki szereplés kivívására, különösen, mert a 16 helyett már 24 csapat vesz részt a tornán – fogalmazott a szakember a szövetség honlapján olvasható interjúban. – Több játékost ismerek, és megpróbálom a külföldön szereplő röplabdázók köré építeni a csapatot. Gergye Roland vagy Pádár Krisztián olyan játékos, akire lehet alapozni. Először közösséget akarok kialakítani, azt szeretném, hogy a játékosok szívesen jöjjenek a válogatottba. Ez a legfontosabb számomra, ezt követően lehet majd konkrét stílusról beszélni.”

Ludvig Zsolt, a hazai szervezet főtitkára elmondta, hogy – ajánlások alapján – Tanase mellett egy szerb szakember, illetve a csapatot legutóbb irányító argentin Juan Manuel Barrial volt képben. Az elnökség elégedett volt Barrial munkájával, ám a földrajzi távolság is ellene szólt, ráadásul nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak a román szakemberről.

Fiatalos temperamentumú, pozitív személyiség, akivel alapvetően hosszú távon tervezünk, a szerződése automatikusan meghosszabbodik, ha a válogatott eljut az Európa-bajnokságra” – mondta a főtitkár.

Tanaséval „csomagkapcsolásban” kiváló szakember, az edzőként Bajnokok Ligája-győztes, többszörös német bajnok Stelian Moculescu segítőként érkezik a férfiválogatotthoz. A szakmai stábban másodedzőként és csapatmenedzserként Németh Szabolcs kap szerepet, aki jelenleg a Tanase játékosa Bukarestben.

A férfiválogatott május-júniusban hat meccset vív az Európa-liga úgynevezett Ezüst-csoportjában, a fejlődés érdekében a négyes döntőbe jutás a cél, míg augusztusban négy, 2019 januárjában pedig két Európa-bajnoki selejtező következik.

A Magyar Röplabda-szövetség a női válogatott szövetségi kapitányát a jövő héten nevezi meg.
Legfrissebb hírek

Bardóczky Kornél és ifjabb Nagy Péter Kecskemétről indulva lett szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2025.02.06. 15:22

Nehéz helyzetben férfi röplabda-válogatottunk, a nők az Eb-szereplés kapujában

Röplabda
2024.08.31. 11:00

Sima magyar vereség Törökországban a férfi röplabda Eb-selejtezőn

Röplabda
2024.08.29. 18:35

Röplabda: itthon kapott ki férfiválogatottunk Dániától az Eb-selejtező rajtján

Röplabda
2024.08.17. 20:36

Mindkét magyar válogatott kulcsfontosságú mérkőzéssel kezd a röplabda Eb-selejtezőben

Röplabda
2024.08.16. 10:01

Elkezdték a felkészülést a röplabda-válogatottaink az Eb-selejtezőre

Röplabda
2024.07.16. 07:07

Ifjabb Nagy Péter: Száz százalék kell a sikerhez

Röplabda
2024.06.29. 07:31

Röplabda Eb: a férfi és a női válogatott is játszik Dániával a selejtezőben

Röplabda
2024.03.11. 14:12
Ezek is érdekelhetik