Női röplabda: idősebb Grózer György a Gödöllő vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2017.09.06. 15:42
Idősebb Grózer György lett a Penta Gödöllői RC női röplabdacsapatának vezetőedzője.

A klub szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Németországból hazatért szakember Borkovits Zoltánt váltja a kispadon, segítője a korábbi másodedző, Szalay Attila lesz.

Grózer György elmondta, kész utánpótlás-koncepcióval érkezett a klubhoz, ennek megvalósításában a német szövetség nem volt partner, azonban Magyarországon a sportot támogató társaságiadó-kedvezmény rendszere (TAO) miatt alkalmasak a feltételek.

A tréner hangsúlyozta, a hatodik hely elérése a cél a bajnokságban. Kizárólag magyar tehetségekre támaszkodnának, eddig négy új játékos csatlakozott a kerethez, Hackl Szilvia, Horváth Petra, valamint a strandröplabda országos bajnok Lakatos Enikő, Lutter Eszter kettős.

A sajtótájékoztatón elhangzott, a klubnál azon dolgoznak, hogy állandó otthont találjon magának az együttes, ennek érdekében egy új csarnok felépítése is szóba került.

Legfrissebb hírek

Röplabda: simán kikaptak a németektől az Eb-n az U18-as lányok

Utánpótlássport
2024.07.06. 18:13

Röplabda: győzelem a házigazda görögök ellen az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
2024.07.03. 21:35

Röplabda: legyőzte a finneket az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2024.07.02. 14:01

Röplabda: lengyelek elleni vereséggel kezdték az Eb-t az U18-as lányok

Utánpótlássport
2024.07.01. 13:20

Női röplabda Extraliga: a liga pontkirálynőjével erősített a Békéscsaba

Röplabda
2024.07.01. 11:28

Strandröplabda ob: hazai sikerek születtek Tatán

Röplabda
2024.06.30. 18:18

Röplabda: hétfőn a lengyelek ellen kezdik az Eb-t az U18-as lányok

Utánpótlássport
2024.06.30. 09:01

Visszavonult Blázsovics Péter válogatott röplabdázó

Röplabda
2024.06.26. 12:26
Ezek is érdekelhetik