Röplabda: sima magyar siker a Svájc elleni Eb-selejtezőn

Vágólapra másolva!
2014.05.09. 19:21
Magabiztos, háromjátszmás győzelmet aratott a magyar férfi röplabda-válogatott Svájc ellen, a Kecskeméten zajló Európa-bajnoki selejtező első körében. A meccsnek csak az első játszmája volt szoros, ezt követően gyakorlatilag már csak egy csapat volt a pályán.

Ellenfélként, legalábbis röplabdában, szívesen látott vendég Svájc, örömmel vesszük, akár a svájci csokit. A kecskeméti Európa-bajnoki selejtezőn is megédesítette az életünket, valósággal elolvadt az első játszma meglepő ellenállása után.

Tompa kezdés után sima siker Svájc ellen (Fotó: hunvolley.hu)
Tompa kezdés után sima siker Svájc ellen (Fotó: hunvolley.hu)

Persze nem valami ravasz alpesi taktika zavarta meg a magyar válogatottat a nyitó szettben, egyszerűen tompa és pontatlan volt a csapat, dinamikát jó ideig csak Pádár Krisztián (novemberben lesz 18 éves) ütéseiben és a feladó Magyar Bálint nyitásaiban véltünk felfedezni. A 22 esztendős játékmester – legalábbis számunkra – meglepetésre került a kezdőbe, a rutinos Tóth Gábor állt a cseresarokban. A játékfazont keresve a társak alkalomadtán egyeztettek Magyarral, hogy is kérnék legközelebb a labdát, de a nagy elszakadás váratott magára. Németh Szabolcs támadásával alakult 15:13-ra az állás, jó alkalmat adva az ellépésre, s lám, Veres Péter ejtésével mindjárt három pontra hízott az előny. A díszmenet így is elmaradt, 23:21-nél még időt is kellett kérnie Demeter Györgynek, aztán csak kipipálhattuk a kötelezőt.

Ettől aztán „parancsszóra” össze is omlottak a svájciak, akik mintha már nem a szájukon vették volna a levegőt... Az addig élénk Sebastien Steigmeier lihegve viccelődött nyitáshoz készülve a cserékkel, aztán el is rontotta, hogy aztán még hatszor hibázzon a játszmában. Fabian Brander hat kísérletéből is le tudta nullázni magát ebben a felvonásban, míg a magyar válogatott mindössze négyszer rontott.

Úgy tűnt, megalapoztuk a sima meccslevezetést, miután Pádár ütésével és Veres ászával 6:2-vel indítottunk a harmadik szettben, ehhez képest 11:9-nél Demeter György kért időt. A szakvezető 19:15-nél gondolta úgy, hogy behozza Tóth Gábort Magyar helyett, illetve feladó-átlóban Németh Ferencre cseréli Pádár Krisztiánt. Nos, nem sokkal később mindent vissza kellett csinálnia, mert 20:19-re feljött az ellenfél, de azért nagyon félni nem kellett, Svájc nem annyira jó, hogy fordítani tudott volna.

„Talán azért alakult nehezen az első játszma, mert a múlt hétvégi fehérvári tornán háromszor kikaptunk, még ha akkor jól is játszottunk – mondta a center Nagy József, aki kevés lehetőségét, a nehéz helyzeteket is pontra tudta váltani. – Még hiányzik az összhang, éppen ezért azt sulykoljuk az edzéseken, hogy az adott állásokban mi a legjobb megoldás, kit mikor hogyan hozzon játékba a feladó.”

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, FÉRFIAK, 1. KÖR, 2. CSOPORT, 1. JÁTÉKNAP
Magyarország–Svájc 3:0 (23, 12, 21)

Kecskemét, 200
néző. V: Balandzics (szerb), Harizanov (bolgár)
MAGYARORSZÁG:
Magyar B. 2, Veres 11, NAGY J. 10, PÁDÁR 13, Németh Sz. 5, Juhász 5. Cs: Molnár D. (liberó), Bagics, Tóth G., Németh F. Szövetségi kapitány: Demeter György
SVÁJC:
Brander 7, BOSSART 6, Steigmeier 10, Wetzel 4, Walzer 2, Gygli 1. Cs: Heimgartner (liberó), Hagenbuch (liberó), Ehrat 4, Giger. Szövetségi kapitány: Dario Bettello
Az eredmény alakulása. 1. játszma
: 0:2, 4:5, 11:10, 18:15, 21:17, 23:19. 2. játszma: 2:1, 6:4, 8:5, 11:6, 11:8, 17:8, 21:10. 3. játszma: 2:0, 3:2, 7:3, 11:9, 16:13, 19:15, 20:19, 23:21
A másik mérkőzésen:
Norvégia–Bosznia-Hercegovina 3:1 (19, –18, 15, 18)

Az 1. kör három csoportjának első helyezettjei, valamint a két legjobb csoportmásodik jut a 2. körbe.

MESTERMÉRLEG
Demeter György:
– A gyengébb csapatokat is előbb fel kell őrölni, ami az első játszmában sok hibával sikerült is. A második szettben nagyon keveset rontottunk, a harmadikban viszont a kettős csere után nyitásfogadásban hibáztunk, és magunkra húztuk a svájciakat. A lényeg azonban, hogy nyertünk, és bízom az egyre jobb játékban.
Dario Bettello:
– Átalakulóban van a csapatunk, sok a fiatal, hullámzóan játszottunk. Az első játszmából kell építkeznünk.

A NŐK SZLOVÉNIA ELLEN GYŐZTEK

Eközben női válogatottunk Szlovéniában játszott felkészülési mérkőzést, s győzte le másodszor is 3:2-re a házigazdák csapatát. Ők jövő héten, Szombathelyen, a Savaria Kupán folytatják majd.

NŐI RÖPLABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, MARIBOR
Szlovénia–Magyarország 2:3 (22, 27, –14, –27, –9)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik