Röplabda: a sportág 2020-ig 4.2 milliárdot kap az államtól

Vágólapra másolva!
2013.12.18. 17:08
A magyar röplabdasport 2020-ig összesen 4.2 milliárd forint állami támogatást kap sportágfejlesztésre. Ezt Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár jelentette be szerdán, a TEVA Gödöllői RC–Makkabi Haifa női Challenge-kupa nyolcaddöntőjének visszavágója előtt tartott sajtótájékoztatón.

Az államtitkár hozzátette: az első ütemben, az idén 329 millió forintot kapott a Magyar Röplabdaszövetség (MRSZ), az összeget 2014. július 1-jéig kell felhasználnia.

Poór Csaba, az MRSZ elnöke elmondta, hogy a 4.259 milliárd forintból 2020-ig mintegy 2 milliárd forintot továbbítanak a kluboknak, míg 1.5 milliárd forintot infrastruktúra-fejlesztésre kívánnak felhasználni. A szövetség célja, hogy a „Vollé! – 2020 – Röpisuli" program keretében mintegy 4000 gyermekkel ismertessek meg a röplabdát, s az időszak végére az igazolt versenyzők számát megháromszorozzák.

Legfrissebb hírek

Röplabda: simán kikaptak a németektől az Eb-n az U18-as lányok

Utánpótlássport
2024.07.06. 18:13

Röplabda: győzelem a házigazda görögök ellen az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
2024.07.03. 21:35

Röplabda: legyőzte a finneket az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2024.07.02. 14:01

Röplabda: lengyelek elleni vereséggel kezdték az Eb-t az U18-as lányok

Utánpótlássport
2024.07.01. 13:20

Női röplabda Extraliga: a liga pontkirálynőjével erősített a Békéscsaba

Röplabda
2024.07.01. 11:28

Strandröplabda ob: hazai sikerek születtek Tatán

Röplabda
2024.06.30. 18:18

Röplabda: hétfőn a lengyelek ellen kezdik az Eb-t az U18-as lányok

Utánpótlássport
2024.06.30. 09:01

Visszavonult Blázsovics Péter válogatott röplabdázó

Röplabda
2024.06.26. 12:26
Ezek is érdekelhetik