"Sörkupa" - A kezdetek

2621975 26219752621975 2621975
Vágólapra másolva!
2014.07.27. 17:07
Címkék
  Lejátszottuk az első mérkőzésünket a „Sörkupán” (Nemvoktrendi után szabadon). Mit ne mondjak, felemás érzéseim vannak. Nagyon vártam...

Lejátszottuk az első mérkőzésünket a „Sörkupán” (Nemvoktrendi után szabadon). Mit ne mondjak, felemás érzéseim vannak. Nagyon vártam, hogy elkezdődjön végre a meccs, tűkön ültem. Tudom, hogy csak egy barátságos meccs volt, de akkor is az a csapat ellen játszottunk aki 1-7-el hazaküldött minket még a BL-ben. Vágytam a revansra. A kezdő 11-ünk a következő volt:

Skorupski; Calabresi, Benatia, Romagnoli, Emanuelson; Uçan, Keita, Paredes; Iturbe, Destro, Florenzi

Persze a megszokott 4-4-3-as felállásban. A két jobbhátvédünk (Maicon, Torosidis) még a szabadságát tölti, ezért Garcia mester a primaverás Calabresivel kezdett. A srác fő posztja középhátvéd, de tud szélső védőt is is játszani. Florenzi ismét elől „riogatta” a hátvédeket az előző két meccsel ellentétben, ahol is a középpályán szerepelt. Nem a legerősebb kezdő tizenegyünk, de azért nem olyan rossz, gondoltam. Bizonyítsanak csak az új szerzemények.

Úgy tűnt harapni is akarnak a farkasaink, már a saját tizenhatososuknál letámadtuk a Unitedet. A kezdeti rohamok után csupán meddő mezőnyfölény mutatkozott. Destrora ívelgettük a labdákat több-kevesebb sikerrel. Egy kisebb szatyornyi helyzetet ki is hagyott. Nem tudom mi volt a fiúval, ha szexelt a meccs előtt akkor többet ne tegye, ha nem, akkor meg csinálja, vagy igyon sniper-pálinkát, mert ha klasszis akar lenni, akkor ezeket be kell verni. Lásd Rooneyt vagy Matát, be is rúgták a magukét. Rooney még büntetőből is beköszönt. Félidőben 3-0 oda. A Manchester 4 kaput eltaláló lövésből 3-at értékesített. Így kell ezt csinálni! Egyedül talán Ucan játéka tetszett. Keita, Iturbe észrevehetetlen, Destro töketlen, Florenzi hozta a formáját, hajt, küzd, ennyi. Többiek játéka sem győzött meg. Lehet, hogy ez csak egy barátságos meccs, de ennél azért több kell.

Félidőben bejött Lobont, Cole, Nainggolan, Castan, Ljajic, és Somma is. A második félidő első 20 perce a Luis Enrique fémjelezte Rómára emlékeztetett. Tartjuk a labdát, de nincs benne a gól a játékunkban. Egészen a 66. percig. Ekkor történt egy sorcsere. Benatia, Ucan, Keita, Destro, Florenzi le. Pjanic, Totti, Borriello, Balasa, Sanabria be. Elkezdtünk játszani. Folyamatosan nyomtunk, egy-két United kontrától eltekintve. A 75. percben jött Pjanic.


Legfrissebb hírek

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
2 perce

„Az elejétől a végéig fantasztikus utazás volt” – Keszthelyi Rita a világbajnokságról

Vizes vb 2025
15 perce

A Monaco segédedzőjeként folytatja Lőrincz Ábel – hivatalos

Francia labdarúgás
15 perce

Ülőröplabda Eb: vereséggel kezdtek a nők, fordítottak és nyertek a férfiak

Röplabda
47 perce

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
1 órája

Cselgáncs: kiváló szereplés az EYOF-on, folyatás az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
1 órája

NB II: Videoton FC Fehérvár–Budapest Honvéd FC

Labdarúgó NB II
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik