Rio 2016: Angyalföld díjazta a sikeres Vasast és Honvédot

Vágólapra másolva!
2016.09.09. 13:25
A 13. kerületi önkormányzat képviselő-testülete köszöntötte a városrész riói olimpián sikeresen szereplő klubjait és sportolóit, egyúttal Tóth József polgármester átadta a kerület 12 millió, illetve 8 millió forintos támogatását a Vasas SC-nek és a Budapesti Honvéd SE-nek.

Az önkormányzat pénteki tájékoztatása szerint a csütörtöki ceremónián a sportolókat Szabó Gabriella (Honvéd), a Rióban két aranyérmet nyerő kajakos, valamint Sastin Marianna (Vasas) világbajnok birkózó, míg a klubokat Markovits László, a Vasas elnöke és Molnár Imre, a BHSE ügyvezető elnöke képviselte.

Tóth József beszédében kiemelte, hogy a nyolc magyar aranyéremből hetet, a három ezüstből kettőt, míg a négy bronzból egyet a két egyesület sportolói nyertek, akik ezzel dicsőséget szereztek az országnak és a kerületnek egyaránt.

„Az önkormányzat nagyon fontosnak tartja a helyi sportmozgalom közösségteremtő és megtartó hatását, nevelő funkcióját, egészségmegőrző szerepét, ezért rendszeresen támogatja a diáksportokat, a szabadidősportokat és a versenysportok utánpótlás nevelését” – idézte a közlemény a polgármestert, aki hangsúlyozta, az olimpikonok teljesítménye elismerést érdemel, áldozatvállalásuk, több évtizedes, testet-lelket próbára tevő erőfeszítéseik példaképpé avatják őket.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03
Ezek is érdekelhetik