Rio 2016: szépen csillognak az aranyak, de elmaradtunk az átlagtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.22. 00:00
null
Hosszú Katinka három arannyal és egy ezüsttel járult hozzá a magyar éremterméshez (Fotó: Szabó Miklós)
Magyarország nyolc arany-, három ezüst-, és négy bronzéremmel zárta a riói olimpiát, ezzel minden idők 12. legjobb olimpiai szereplését produkálta a magyar küldöttség. Az érmek színe és száma mellett a ponttáblázatot is górcső alá vettük.

 

Az aranyak számát vizsgálva Rióban is „hoztuk az átlagot”: az elmúlt öt olimpiából négyen – egyedül a 2008-as pekingi ötkarikás játékok jelenti a kivételt – nyolc olimpiai bajnoki címnek tapsolhattunk. Ezüstérmekből három jutott a magyar küldöttségnek 2016-ban – ennél kevesebbet legutóbb 80 éve, az 1936-os berlini olimpián szerzett Magyarország, igaz, az akkori egy ezüstérem mellett tíz arany is összejött a mieinknek. A bronztermésünk is átlagosnak mondható, bár négy évvel ezelőtt kettővel több harmadik helynek tapsolhattunk.

Ha nem az érmek színét, hanem a számát vizsgáljuk, akkor már nem teljesített ilyen jól a magyar küldöttség: az összesen 15 megszerzett éremmel – holtversenyben az 1932-es Los Angeles-i olimpiával – a 17. helyre ért oda a magyar sportolók riói teljesítménye az összesített ranglistán.

Ha – a hivatalosan egyébként nem számolt – ponttáblázatot (melyen az első helyezés 7, a második 5, a harmadik 4, a negyedik 3, az ötödik 2, a hatodik 1 pontot ér) vizsgáljuk meg, akkor figyelmeztető jelnek kell vennünk a Rióban megszerzett 110 pontunkat, hiszen a pekingi, 93 pontos olimpiát leszámítva ennél kevesebb pontot csak az 1932-es Los Angeles-i, illetve az azt megelőző ötkarikás játékokon szereztünk.

Ehhez az is hozzátartozik, hogy Rióban 25 pontszerző helyet szereztünk – míg a tíz éremmel záruló pekingi játékokon 28-at –, ilyen kevésre pedig csak az 1928-as és az azt megelőző hat olimpián volt példa.

MAGYARORSZÁG A NYÁRI OLIMPIÁKON
OLIMPIA ARANYÉREM EZÜSTÉREM BRONZÉREM ÉRMEK SZÁMA OLIMPIAI PONT
1896, Athén 2 1 3 6 38
1900, Párizs 1 2 2 5 40
1904, St. Louis 2 1 1 4 28
1908, London 3 4 2 9 74
1912, Stockholm 3 2 3 8 66
1924, Párizs 2 3 4 9 64
1928, Amszterdam 4 5 0 9 73
1932, Los Angeles 6 4 5 15 106
1936, Berlin 10 1 5 16 134
1948, London 10 5 12 27 195
1952, Helsinki 16 10 16 42 269
1956, Melbourne 9 10 7 26 199
1960, Róma 6 8 7 21 155
1964, Tokió 10 7 5 22 182
1968, Mexikóváros 10 10 12 32 196
1972, München 6 13 16 35 226
1976, Montreal 4 5 13 22 163
1980, Moszkva 7 10 15 32 234
1988, Szöul 11 6 6 23 211
1992, Barcelona 11 12 7 30 208
1996, Atlanta 7 4 10 21 150
2000, Sydney 8 6 3 17 135
2004, Athén 8 6 3 17 144
2008, Peking 3 5 2 10 93
2012, London 8 4 6 18 127
2016, Rio de Janeiro 8 3 4 15 110
Forrás: Wikipédia

 

Legfrissebb hírek

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33
Ezek is érdekelhetik