Rio 2016: Szász rögös úton jutott el az aranyéremig – Kulcsár

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.07. 02:01
Kulcsár Győző, a szombaton olimpiai bajnoki címet szerző párbajtőröző, Szász Emese edzője szerint tanítványa nehéz úton jutott el a győzelemig, a siker egyik kulcsa pedig az volt, hogy megérezte, nyerhet, és ezt is ki is tudta használni a döntőben az olasz Rossella Fiamingo ellen, akitől korábban sokszor csúnyán kikapott.

A versenyzőként négyszeres ötkarikás bajnok szakembernek Szász a második versenyzője, aki ötkarikás bajnoki címet szerzett, s amint elmondta, a két győzelemben leginkább csak az érmek színe egyezik meg. Nagy Tímeát ugyanis már olimpiai bajnokként vette át, mint bajnok a bajnokkal dolgoztak közösen. Hozzátette: ugyanakkor hatalmas volt a felelőssége, hiszen ha 2004-ben nem sikerült volna a címvédés, könnyen mondhatták volna, hogy ő rontott el valamit.

A riói játékok első magyar bajnokával ugyanakkor már 16 éves kora óta dolgozik együtt, s amint fogalmazott, nála lett „kislányból nagylány”.

„Emese nagyon rögös úton jutott el idáig, súlyos sérüléseken ment keresztül, a nagy versenyeken pedig mindig elcsúszott valamint, ezüstérmek, bronzérmek jöttek, de nyernie eddig nem sikerült– mondta a Nemzet Sportolója, kiemelve, a mostani olimpiára tanítványa úgy készült, hogy ez az utolsó lehetőség számára, ennek tudatában dolgozott és érkezett Brazíliába.

Az elmúlt időszakban sok mindenben változtattak a korábbiakhoz képes, Kulcsár szerint nem utolsósorban azért, mert Magyarországon a női párbajtőr szakág „le van gatyásodva”, ezért a férfi párbajtőr-válogatott közvetlen utánpótlásának tagjai segítették Szász felkészülését:

„Óriási köszönet illeti ezeket a fiúkat, mert hajlandóak voltak nemegyszer Emeséhez alkalmazkodva, akár pluszedzéseket is bevállalni. Nagyon tehetséges vívók, rengeteget segítettek, ám azért ez sem volt tökéletes megoldás, hiszen mégiscsak húszéves felnőtt férfiakról van szó, akik erősebbek, gyorsabbak Emesénél – hangsúlyozta Kulcsár Győző. – Nyakunkba vettük hát a világot, hogy megfelelő ellenfeleket, edzőpartnereket találjunk. Rióba is Houstonból jöttünk, ahol többek között az amerikaiakkal, ukránokkal dolgoztunk együtt, de sokat jártunk Bukarestbe is edzeni.

A szombati versenynapon Szász nagyszerűen vívott, ám a mester szerint ezúttal is nehézkesen indult be.

„Az első mérkőzésének elején teljesen le volt blokkolva, ám sikerült ebből kijönnie, amihez azért egy kis szerencse is kellett. Volt egy szituáció, amire videózást kértünk, ezt követően pedig valami kattant Emesénél, s onnantól minden megváltozott – emlékezett vissza Kulcsár, majd a döntőben látott nagy fordítás kulcsát is megadta. – Az elején puha volt, az olasz pedig nagyszerű vívó, s könnyedén csuklón szúrta többször is. Azt kértem, hogy keményebben, szigorúbban, nagyobb átütőerővel vívjon, de ne kapkodva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik