Rio 2016: Lochte már másképp emlékszik a rablásra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.18. 11:54
Az amerikaiak hatszoros olimpiai bajnok úszója, Ryan Lochte, akit három társával együtt kiraboltak, módosította az ügyről tett korábbi nyilatkozatát.


A 32 éves sportoló egy televíziós interjúban szerdán közölte: a taxijukat nem rendőrnek öltözött emberek állították meg, hanem egy benzinkúton történt az eset, ahol megálltak tankolni. A fegyvert pedig nem közvetlenül a fejéhez tartották, csak ráfogták.
A 32 éves sportoló egy televíziós interjúban szerdán közölte: a taxijukat nem rendőrnek öltözött emberek állították meg, hanem egy benzinkúton történt az eset, ahol megálltak tankolni. A fegyvert pedig nem közvetlenül a fejéhez tartották, csak ráfogták.

Lochte-t és három csapattársát – Gunnar Bentzet, Jack Congert és Jimmy Feigent – akkor rabolták ki vasárnap hajnalban, amikor taxival tartottak vissza egy buliból az Olimpiai Faluba. Elmondásuk szerint elvették a pénzüket és a személyes tárgyaikat, de nem sérültek meg a támadáskor.

A brazil rendőrség nem engedte elutazni Bentzet és Congert, amíg ki nem hallgatják őket az esettel kapcsolatban. Lochte már elhagyta Riót, Feigen tartózkodási helye egyelőre ismeretlen.

A rendőrség a taxisofőrt is keresi, aki az úszókat szállította a kirablásukkor.

Közben a férfi távolugrásban bronzérmes brit Greg Rutherfordot sem kímélték a tolvajok a riói olimpián. A 29 éves atlétának ellopták a mobiltelefonját, amelyen többek között a kétéves kisfiáról voltak videók és fényképek.

„Ez aztán végképp elrontotta a kedvemet”– posztolta közösségi oldalán a négy évvel ezelőtt Londonban aranyérmes Rutherford.

A belga tízpróbázó, Thomas van der Plaetsen kommentjében csak annyit írt: „Üdv a klubban…”

Legfrissebb hírek

Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

Egyéb egyéni
2025.03.27. 15:20

Brisbane 2032: krokodilok és erős áramlat a kajak-kenu versenyek tervezett helyszínén

Kajak-kenu
2025.03.27. 13:05

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
2025.03.25. 10:30

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
2025.03.25. 09:33

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00
Ezek is érdekelhetik