Rio 2016: Lochte-ék miatt bocsánatot kértek az amerikaiak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.19. 08:08
Bocsánatot kért az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) a brazil emberektől és Riótól négy amerikai úszó viselkedése miatt.

Scott Blackmun, az USOC ügyvezetője közleményben jelezte, hogy a négy versenyző – a hatszoros olimpiai bajnok Ryan Lochte, valamint Jimmy Feigen, Gunnar Bentz és Jack Conger – viselkedése elfogadhatatlan volt, és nem az Egyesült Államok csapatának értékeit tükrözi.

A négy úszó azt állította, hogy vasárnap – amikor visszaindultak egy buliból az olimpiai faluba – fegyverrel kirabolták őket. Videofelvételek alapján azonban kiderült, hogy megálltak egy benzinkútnál, ott összetörtek egy tükröt és egy szappantartót a mosdóban –, majd összetűzésbe kerültek a töltőállomás személyzetével.

A brazil rendőrség arra kérte az ügyészséget, hogy hamis tanúzás miatt emeljen vádat Lochte és Feigen ellen. A feljelentésben egyikükre sem kérnek börtönbüntetést.

Lochte már hétfőn, míg Bentz és Conger – kihallgatásuk után – csütörtökön hazautazott az Egyesült Államokba, csak Feigen maradt Brazíliában.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03
Ezek is érdekelhetik