Rio 2016: Kenderesi nem akármilyen vallomással készül a találkozóra Phelpsszel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.11. 21:33
A 200 méteres pillangóúszás döntőjében bronzérmet nyerő Kenderesi Tamás saját bevallása szerint kiröhögte volna azt, aki két évvel ezelőtt azt mondja neki, Rióban kétszer is megveri Michael Phlepset, és a harmadik helyen végez a fináléban. A 19 éves magyar úszó a Magyar Olimpiai Bizottságnak nyilatkozott az elmúlt napok eseményeiről, érzelmeiről, csúcspontjáról és Michael Phelpsről.

Az interjú legjobb része talán az, amikor Michael Phelpsről beszél Kenderesi. Egy ponton úgy említi – utalva az előfutamra és a középdöntőre –, hogy „sikerült elkapnom az öreget”. Ez a lazaság szinte már a védjegye. Bevallása szerint nem is akar megváltozni, mindig olyan lenne, amilyennek megismerte az ország.„sikerült elkapnom az öreget”. Ez a lazaság szinte már a védjegye. Bevallása szerint nem is akar megváltozni, mindig olyan lenne, amilyennek megismerte az ország.

A beszélgetésből kiderül, hogy Kenderesi az amerikai úszólegenda legnagyobb rajongója, és ezt szeretné neki is elmondani. Ha minden igaz, még találkoznak Rióban. Legalábbis ebben egyeztek meg.

Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30
Ezek is érdekelhetik