Rio 2016: Ezért jöttem, ezért melegítettem – Baji Balázs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.16. 02:20
Baji Balázs bejutott a 110 méteres gátfutás elődöntőjébe a riói olimpián. Az Európa-bajnoki ezüstérmes atléta az M4 Sportnak értékelte az esős futamot.

„Jól esett a futás, de a körülmények elég szélsőségesek voltak. Nem is tudom, hogy versenyeztem-e valaha ekkora esőben, nehéz feladat volt megoldani. Próbáltam száz százalékosan koncentrálni és kizárni az esőt. Szerencsére sikerült is, a végén volt egy-két nagyobb hibám, ha ezek nincsenek, akkor még jobb lett volna. Az idővel nem érdemes foglalkozni, a legfontosabb, hogy hellyel jutottam tovább és ennek most nagyon örülök. Éreztem, hogy jó helyen vagyok, talán még az élen is voltam. De mondom még egyszer, továbbjutottam, ezért jöttem, ezért melegítettem, így a mai nap teljesítve” – mondta az M4 Sportnak Baji Balázs.

„Szomorú lettem volna, ha nem sikerült a továbbjutás, hiszen az időm és az eredményeim alapján legalább a középdöntőben a helyem, de nagyon bízom benne, hogy a döntőben is. Sokszor álmodtam már az olimpiai fináléval az utóbbi időben, de most a középdöntőre kell koncentrálnom és nem hagyhatom elragadtatni magam, hogy a döntőbe is bejuthatok. Ott kell legközelebb még jobbat futni, a maximumnál is többet teljesíteni és akkor lehet bízni a fináléban” – tette hozzá az Európa-bajnoki ezüstérmes magyar atléta.Baji Balázs.

„Szomorú lettem volna, ha nem sikerült a továbbjutás, hiszen az időm és az eredményeim alapján legalább a középdöntőben a helyem, de nagyon bízom benne, hogy a döntőben is. Sokszor álmodtam már az olimpiai fináléval az utóbbi időben, de most a középdöntőre kell koncentrálnom és nem hagyhatom elragadtatni magam, hogy a döntőbe is bejuthatok. Ott kell legközelebb még jobbat futni, a maximumnál is többet teljesíteni és akkor lehet bízni a fináléban” – tette hozzá az Európa-bajnoki ezüstérmes magyar atléta.

 

Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06
Ezek is érdekelhetik