A cselgáncs etikettjében ez a legnagyobb sportszerűtlenségek egyike. Egyébként az izraeli versenyző selejtezőbeli győzelméhez nem férhetett kétség, ám amikor a mérkőzés után nyújtotta a kezét, a vesztes nem csapott tenyerébe, hanem elutasítóan csak a fejét rázta.
El-Sehabi nem kommentálta az esetet, míg a Nemzetközi Dzsúdószövetség szóvivője, Nicolas Messner szerint az is nagy dolog, hogy az arab világból érkező versenyzők egyáltalán kiállnak már az izraeliek ellen, és egyébként sem a kézfogás, hanem a meghajlás a kötelező a mérkőzések végén.
Tegyük hozzá: ennek az egyiptomi sportoló végül eleget tett, és korábban hazájából politikai és vallási okokból sokan azt követelték tőle, hogy ne álljon ki az izraeli dzsudoka ellen, egy iszlamista média szerint a találkozó felvállalásával egyenesen árulóvá vált, mások szerint egyenesen szégyent hozott az iszlám vallásra.
Hazájában tehát biztosan lesznek még kellemetlenségei a mérkőzés miatt el-Sehabinak.
Egyébként Egyiptom volt az első ország az arab világban, amelyik rendezte viszonyát Izraellel.
Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája
