Rio 2016: Egy álomnak vége, de van még meccsünk – Szivós M.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.16. 18:13
Szivós Márton szerint egy álom véget ért, de van még hátra mérkőzés, és szeretnének helytállni ezt követően is. Mint ismert, a magyar vízilabda-válogatott 1–4-ről és 3–6-ról is felállt, de ötméteresekkel kikapott Montenegrótól a riói olimpia negyeddöntőjében.

BENEDEK TIBOR: AZ OLIMPIA NEM CSAK AZ ARANYÉREMRŐL SZÓL BENEDEK TIBOR: AZ OLIMPIA NEM CSAK AZ ARANYÉREMRŐL SZÓL

„Most okosat kéne mondanom, de nehéz... Büszke vagyok erre a csapatra, óriási mérkőzést játszottunk. Az elején elmentek a montenegróiak, de megmutattuk, hogy van bennünk tartás, visszajöttünk, és lehetett érezni, hogy ott vagyunk a nyakukon. Sikerült a végén egyenlítenünk, az orosz rulettben meg ők nyertek” – mondta Szivós Márton az M4-nek.

„Nagy iramot diktáltunk az elejétől fogva. Sokat, de pontatlanul lőttünk. Ez változott meg a meccs második felében, pontosabban kezdtünk el lőni, és a védekezésben is jobban figyeltünk egy-két játékosukra, emiatt tudtunk feljönni” – tette hozzá.

A magyar csapat csoportelsőként kapta meg a rendkívül erős montenegróiakat.

„Ez nem szerencse kérdése. Mi nem számolgatunk, nem nézzük, hogy kivel kellene játszanunk, ez nem a mi stílusunk. Mi mindig a következő ellenfélre koncentrálunk. Montenegrót sodorta elénk a sors, sajnos nem sikerült túljutnunk rajtuk. Egy álomnak vége, de van még hátra mérkőzésünk, és szeretnénk becsülettel helytállni. Nagyon szeretném megszerezni az ötödik helyet” – zárta Szivós.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik