Rio 2016: az életéért küzd a csinos brit műsorvezető

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.18. 10:42
null
Charlie Webster a brazil kerékpártúra alatt (Fotó: Carver PR/PA Wire)
Bakteriális fertőzés miatt életveszélyes állapotba került Charlie Webster. A 33 éves brit műsorvezetőnő a riói olimpia előtt egy jótékonysági akció keretén belül 2500 km-t kerékpározott, eközben kaphatta el a fertőzést.

 

A korábban a Sky Sportsnál dolgozó Charlie Webster a brit olimpiai csapat nagyköveteként utazott az ötkarikás játékokra, ám előtte jótékonysági célból hathetes kerékpárutat tett meg Brazília keleti részén – rákbetegeknek gyűjtöttek pénzt –, Reciféből Rióba. Eközben kaphatta el a malária egyik ritka változatát.

 


Az augusztus 5-i megnyitóünnepségen még részt vett, de utána súlyos kiszáradással kórházba került. Ott kiderült, hogy veszélyes fertőzés támadta meg szervezetét.

 

A csinos műsorvezető augusztus 7-én és 9-én még megosztott magáról egy-egy képet a Twitteren, és bár utóbbi alatt bizakodó üzenetet írt, a The Sun szerint azóta romlott az állapota. Vesefunkciói leálltak, dialíziskezelést kap, lélegezni sem tudott segítség nélkül, ezért múlt péntek óta mesterséges kómában kezelik.



Családja vele van Brazíliában, és 11-én közleményt jelentettek meg Charlie Twitter-oldalán. Ebben leírták, hogy bakteriális fertőzés miatt súlyos komplikációk léptek fel nála, de jó kezekben van, kifogástalan ellátást kap. Egy trópusi betegségekkel foglalkozó londoni egyetem orvosai is állandó kapcsolatban állnak az őt kezelő brazil szakemberekkel.

Barátja szerint Charlie Webster utánanézett a brazil út egészségügyi kockázatainak, ám azt mondták neki, hogy nem kell magát beoltatnia malária ellen, mivel nem utazik olyan helyre, amely ezt szükségessé tenné.

 

Amikor még élvezte Brazília szép oldalát
Amikor még élvezte Brazília szép oldalát
Legfrissebb hírek

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
1 órája

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33
Ezek is érdekelhetik