Rio 2016: „Az Air China tönkre akarja tenni életem célját?”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.04. 18:10
A kínai légitársaság hibájából Pekingben maradt majd Párizsban kötött ki a pénteken kezdődő Rio de Janeiró-i olimpián induló román Serghei Tvetcov kerékpárja.

„Az Air China tényleg tönkre akarja tenni életem nagy célját?! Siessetek már!” – írta csütörtök reggel a közösségi oldalán Tvetcov. Később azt is megosztotta követőivel, hogy korán ébredt, és a reggeli után tovább folytatta harcát a légitársasággal az elvesztett kerékpárjáért.

A 27 éves, moldovai születésű versenyző az Agerpres román hírügynökségnek megerősítette, hogy a biciklije és a speciális cipője valóban Pekingben maradt, ahol felkészült az olimpiára, ráadásul amikor az Air China munkatársai megtalálták, Párizsba küldték a sporteszközöket.

Tvetcov szombaton az országúti mezőnyversenyben indul. Mint mondta, jelenleg egy tartalék kerékpárral edz, várhatóan egy Air France-járattal meg fog érkezni a saját biciklije is, de ha mégsem kapja meg időben, akkor is rajthoz áll Rióban.

 

Legfrissebb hírek

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
21 órája

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30

Olimpia 2036: az indiai jelentkezésről tárgyalnak Lausanne-ban

Egyéb egyéni
2025.06.22. 17:50
Ezek is érdekelhetik