Rio 2016: a lengyelek is büszkék Kozák Danutára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.19. 08:21
null
Kozák Danuta riói mérlege eddig hibátlan: két szám, két aranyérem (Fotó: Szabó Miklós)
Lengyelországban továbbra sem feledkeznek meg arról, hogy Kozák Danuta ereiben édesanyja révén lengyel vér is csörgedezik. A przegladsportowy.pl és az eurosport.pl sportági beszámolóiból nem hiányzik ez az utalás a négyszeres olimpiai bajnok kajakozónkkal kapcsolatosan, amit büszkén emlegetnek.

Kozák Danuta édesanyja már több évtizede Magyarországon él, gyermekeit Henryk Sienkiewicz hősei után nevezte el (a szerző „Kereszteslovagok” című regényében szerepel Jurand és Danusia). Bajnokunk korosztályos szinten még Danusiaként utasította maga mögé a mezőnyt itthon és a nemzetközi versenyeken, 2007 óta viszont már Danutaként. Kozák abban az évben mutatkozott be a válogatottban: Szabó Gabriellával 1000 méteren Eb-t nyertek. Egy évvel korábban, 19 évesen már tartalék lehetett a szegedi felnőtt vb-n.

Kozák Danuta profi sportolóként kevés szabadidővel rendelkezik, de azért amint teheti, Lengyelország felé veszi az útját. Testvére ugyanis ott él, lengyel lányt vett feleségül, kajakosunk pedig már a nagynéni szerepét is betölti a családban.

A lengyelek az éremtábla 25. helyén állnak jelenleg, két arany-, két ezüst- és négy bronzéremmel. Kajak-kenuban ehhez egy ezüstöt és egy bronzot tettek hozzá. Kozák Danuta Rióban két aranyéremnél jár – nyert egyesben, valamint Szabóval párosban –, és még hátravan a négyes.

RIO 2016
KAJAK-KENU – A PÉNTEKI PROGRAM

14.00: férfi K–1200 m, előfutamok (Molnár Péter)
14.21: férfi C–2 1000 m, előfutamok (Vasbányai Henrik, Mike Róbert)
14.37: női K–4500 m, előfutamok (Magyarország – Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina)
14.51: férfi K–4 1000 m, előfutamok (Magyarország – Ceiner Benjámin, Hufnágel Tibor, Kugler Attila, Somorácz Tamás)
15.07
: férfi K–1200 m, elődöntő
15.21: férfi C–2 1000 m, elődöntő
15.29: női K–4500 m, elődöntő
15.36: férfi K–4 1000 m, elődöntő

Legfrissebb hírek

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
13 órája

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30

Olimpia 2036: az indiai jelentkezésről tárgyalnak Lausanne-ban

Egyéb egyéni
2025.06.22. 17:50

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24
Ezek is érdekelhetik