Rio 2016: a kínai súlyemelők egyéves eltiltásra számíthatnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.25. 15:31
Az összes kínai súlyemelő egyéves eltiltásra számíthat, ha bebizonyosodik, hogy az ország versenyzői sorozatosan doppingoltak.

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) szerdán jelentette be, hogy doppingvétség miatt megfosztották a 2008-as pekingi olimpián szerzett aranyérmétől Cao Lej, Liu Csun-hung és Csen Hszie-Hszia kínai női súlyemelőket. Csütörtökön pedig a budapesti székhelyű szervezet közölte, amennyiben a három sportoló mintájának második újraelemzése is megerősíti a doppingszerek használatát, s a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kizárja a versenyzőket, úgy a kínai súlyemelőket automatikusan egy évre eltiltják a versenyzéstől. hogy doppingvétség miatt megfosztották a 2008-as pekingi olimpián szerzett aranyérmétől Cao Lej, Liu Csun-hung és Csen Hszie-Hszia kínai női súlyemelőket. Csütörtökön pedig a budapesti székhelyű szervezet közölte, amennyiben a három sportoló mintájának második újraelemzése is megerősíti a doppingszerek használatát, s a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kizárja a versenyzőket, úgy a kínai súlyemelőket automatikusan egy évre eltiltják a versenyzéstől.

A sportági nagyhatalomnak számító Kína a 2000-es, sydneyi ötkarikás játékok óta minden olimpián a sportági éremtábla élén zárt, Rióban öt arany- és két ezüstérmet nyertek a súlyemelői.

Az IWF egyúttal bejelentette, Ukrajnát és Azerbajdzsánt – a korábban már bejelentett Oroszországhoz, Fehéroroszországhoz és Kazahsztánhoz hasonlóan – szintén egyéves eltiltás fenyegeti.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
5 órája

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
8 órája

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
10 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Hét orosz is indulhat a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2025.09.24. 11:39

Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.09.23. 19:31

Los Angeles 2028: tíz helyett 12 kategória lesz a súlyemelőknél, de az összlétszám nem nő

Egyéb egyéni
2025.09.23. 12:34

Súlyemelés: tömegével írták át a korosztályos csúcslistákat

Utánpótlássport
2025.09.22. 18:31
Ezek is érdekelhetik