Rio 2016: több hónap szabadságra megy a dzsúdós sztár

Vágólapra másolva!
2016.08.13. 10:04
Több hónapos szabadságot tervez a riói olimpia után a francia Teddy Riner, aki pénteken megvédte címét a cselgáncstorna +100 kilogrammos kategóriájában.

A dzsúdósport történetének legeredményesebb alakja közölte, egyelőre nem kíván foglalkozni a jövővel, illetve azzal, hogy meddig folytatja elképesztő pályafutását.

„Szeretem gyűjteni az aranyérmeket, szeretem a kihívásokat, de most először is szabadságra megyek a következő hónapokban. Nem tudom, ott leszek-e 2020-ban Tokióban” – jelentette ki a 27 éves, „Teddy mackó” becenévre hallgató versenyző, hozzátéve, nem mindig látszik rajta, de büszke magára, és belül nagyon örül az újabb olimpiai bajnoki címnek.

Az immár kétszeres olimpiai, nyolcszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok – aki egy hete hazája zászlaját vitte az ötkarikás nyitóünnepségen – legutóbb 2010 szeptemberében maradt alul, s azóta sorozatban 115 győzelmet aratott.

Legfrissebb hírek

Cselgáncs World Tour: négy magyar Grand Prix-érem Csingtaóból, egy ezüst Prágából

Egyéb egyéni
16 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
16 órája

Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.09.23. 19:31

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 16. rész: Czene Attila

Egyéb egyéni
2025.09.20. 17:26

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 15. rész: női kajak négyes

Kajak-kenu
2025.09.18. 17:00

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 14. rész: Kovács Antal

Egyéb egyéni
2025.09.16. 17:00

Fantomolimpia a háború árnyékában

Népsport
2025.09.16. 08:23

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
2025.09.14. 17:07
Ezek is érdekelhetik