Paralimpia 2016: emberi jogokat sért az oroszok kizárása?

Vágólapra másolva!
2016.08.08. 15:14
Az orosz sportolók emberi jogait sértették meg azzal, hogy kizárták őket a szeptemberi, riói paralimpiáról - jelentette ki Vlagyimir Ljukin, az Orosz Paralimpiai Bizottság elnöke.

„A kizárt sportolók döntő többsége tökéletesen tiszta” – mondta Ljukin egy hétfői, moszkvai sajtótájékoztatón. Hozzátette, készek bebizonyítani, hogy a csapat tagjai teljesítették doppingellenes
kötelezettségeiket.
kötelezettségeiket.

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) vasárnap jelentette be, hogy az orosz parasportolók is az államilag irányított rendszer részei voltak, így az IPC kizárta őket a szeptember 7. és 18. közötti paralimpiáról.

Vitalij Mutko orosz sportminiszter azonnal jelezte, fellebbeznek a döntés ellen a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálója, Richard McLaren július 18-án hozta nyilvánosságra jelentését a 2014-es szocsi téli olimpiáról, ebben államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot. Az elhíresült McLaren-jelentésben 35 olyan doppingesetet is felsoroltak, amely az orosz parasportolókat érintette.

Legfrissebb hírek

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Két évre eltiltották az Eb-ezüstérmes orosz gyorsúszót

Úszás
2025.05.27. 15:59

A CAS érvényben hagyta a háromszoros olimpiai bajnok kínai súlyemelő eltiltását

Egyéb egyéni
2025.05.25. 14:21

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2025.05.09. 13:10

Tenisz: a vitamininfúzió határértékének túllépése miatt eltiltották a párosban kétszeres Grand Slam-győztest

Tenisz
2025.04.29. 10:06
Ezek is érdekelhetik