Nem volt ez olyan rossz, mint sokan gondolják – így pólóztunk Rióban

Nem volt ez olyan rossz, mint ahogyan sokan gondolják. A nagy világversenyeken, azokból is inkább csak az olimpián a pólóval találkozó, a sorozatban szerzett három aranyérem mámorától átitatott szurkoló szájából talán elhangzott kemény kritika, egy-két csúnya szó a férfi pólóválogatottunk riói szereplésével kapcsolatban. De mint ahogy zseniálisnak, eredményesnek, úgy rossznak, gyengének sem nevezhetjük csapatunk brazíliai előadását.

Az ötödik hely természetesen csalódást keltő eredmény, még ha tudjuk is, hogy az előttünk végző négy csapat mellett a görögök, a spanyolok és az amerikaiak ellen sem mehetünk már biztosra. Válogatottunk azonban éremért utazott Rióba, a nyilatkozatokból, a játékosok elveszített negyeddöntő utáni arcaiból is leszűrhető: ennél ők is többet akartak.

Mi hiányzott?

Elég nehéz úgy értékelni egy kéthetes szereplést, hogy tudjuk, egyetlen meccs kiemelkedően sokat nyomott a latba. Hogy már előre sejtettük, hogy az a bizonyos negyeddöntő határozza meg leginkább, hogy mennyire sikeres a magyar válogatott – ha úgy tetszik: érdemben az a négyszer nyolc perc volt a riói vízilabdatorna. Azon a meccsen ráadásul másfél negyed előnyt adtunk a januárban Eb-második (az elődöntőben minket legyőző) csapatnak. Ha ott nem 1–4-nél érkezünk a medencébe Montenegró ellen, talán másképp alakul…

Ezt természetesen Benedek Tibor szövetségi kapitány és a játékosok is tudják, ha valahol előre lehet lépni, akkor az az, hogy megismerjük annak az okát, hogy miért akkor nyújtotta a legrosszabb 12-14 percét a válogatott, amikor a leginkább kellett volna a jó játék. A csapat ezután óriási feltámadást bemutatva szétlövésre mentette a mérkőzést, mégis elbukott.

Hogy fejlődőképes még az együttesünk, arra bizonyíték, hogy Kemény Dénes MVLSZ-elnök, Benedek Tibor és a játékosok sem a pechre, balsorsra, fogták, hogy „büntetőkkel” kikaptunk, hanem végig azt hangoztatták, hogy a póló szerves részében, megtanulható, gyakorolható elemben maradtunk alul. És azt is mindenki tisztán látja, hogy nagy árat fizettünk azért, mert gyengén kezdtük a torna legfontosabb találkozóját.

De fejlődni nem csak az ötméteres-kihasználásban és a koncentráltságban, „meccsre élesítésben” kell, a játékunk színvonalát is lehet még fejleszteni. Mert egyik oldalról jól hangzik ugyan, hogy veretlenül lettünk ötödikek, másfelől viszont a rendes játékidőben négy csapat (Szerbia, Ausztrália, Görögország és Montenegró) ellen is döntetlent játszottunk, s ha levesszük a nem éppen világverő japánok elleni egy és a brazilok elleni két győzelmünket, a jegyzett csapatok közül mindössze a helyosztókon általában már nem annyira motivált Görögországot győztük le az olimpián.

A magyar válogatott ezen a tornán hozott egy jó átlagot, de az igazi sikerhez szükséges plusz ezúttal hiányzott. Összességében egyetlen játékosunkról sem lehet elmondani, hogy kiemelkedőt alkotott, mint ahogy természetesen azt sem, hogy csak turistaként utazott volna Rióba. De például világklasszis csapatkapitányunkat, Varga Dénest rendre nagyon jól fogták az ellenfelek, voltak ugyan zseniális megmozdulásai, ám a nyolc mérkőzésen dobott 14 gólja az ő szintjén nem kiemelkedő. A világ egyik legjobb kapusa, Nagy Viktor 57 százalékos védési hatékonysága is csak a középmezőnyre volt elegendő a kapuvédők között. Üde színfolt volt viszont Vámos Márton gólerős és Erdélyi Balázs bátor játéka. Ők saját magukhoz képest előreléptek, támadásban mindenképp. És Kis Gábor is viszonylag jó teljesítménnyel tudott búcsúzni a válogatottól.

Végül a rajtunk kívül álló okokról is ejtsünk néhány szót! Bevallom, én nagyon kedveltem azt a lebonyolítási rendszert, hogy a csoportgyőztes automatikusan az elődöntőbe jutott, pedig akkor még nem is gondoltam, hogy az a rendszer nemhogy igazságos(abb mint a mostani), hanem sok turpisságot is el lehet vele kerülni. A mostani torna azonban bizonyította, hogy érdemes „jutalmat” adni a csoportgyőztesnek, és az sem optimális, ha minden épkézláb csapat továbbjuthat a csoportból. Ráadásul taktikázhat, hogy éppen melyik ellenfelet szeretné (elkerülni). Azt nem mondom, hogy mi ennek a rendszernek most az áldozatai vagyunk, mert ugyan nem szerettünk volna (pláne csoportgyőztesként) Montenegróval negyeddöntőzni, utólag azért elmondható, hogy a minket ötösökkel legyőző válogatott nem volt olyan erős, mint az év elején Szerbiában az Eb-n, amikor a döntőben a házigazdát is sokáig szorongatta.

Mi mindenesetre nem taktikáztunk, de sajnos érmet sem nyertünk. A becsületünk viszont legalább megmaradt.

SPORTÁGI ADATBANKUNKAT ITT TALÁLJA A RIÓI VÍZILABDATORNÁRÓL!