Rio 2016: megy vagy nem megy londoni aranyérmesünk?

Vágólapra másolva!
2016.07.29. 12:09
null
Pars Krisztián Londonban aranyérmet nyert, Rióban a döntőbe jutás is kisebb csoda lenne tőle (Fotó: pars.hu)
A kalapácsvetés olimpiai címvédője, Pars Krisztián minden bizonnyal elutazik a riói ötkarikás játékokra.

 

A pénteken kezdődő magyar atlétikai ob-n a szombati férfi kalapácsvetés lesz a figyelem középpontjában, ugyanis jelenleg mindenki Pars Krisztián formába lendüléséért szorít. A londoni olimpián aranyérmet szerző atléta múlt héten a Gyulai István-emlékversenyen sérüléssel bajlódva alig jutott 70 méter fölé, amivel végül a kilencedik lett (2012-ben az olimpián 80.59 méterrel nyert). A 34 éves sportoló a derekával és a combjával is bajlódott az év folyamán, műtötték is.

Még az is felvetődött, hogy nem utazik a riói olimpiára, erről Spiriev Attila, a Magyar Atlétikai Szövetség sportigazgatója beszélt a Magyar Időknek.

Közben tisztult a kép.

Spiriev a Nemzeti Sport Online megkeresésére úgy fogalmazott, kisebb csodával érne fel, ha döntőbe tudna jutni Pars az olimpián, de ott lesz Brazíliában.

„Mindannyian tudjuk, milyen nehézre sikerült Krisztián felkészülése. Nem egy sérülése volt az utóbbi hónapokban, az áprilisi izomsérülését követően meg is kellett operálni. De edz, jó erőben van, a következő napokban pedig a formába lendülés a legfontosabb. Csodát viszont senki se várjon tőle Rióban, mert a címvédés nem realitás" – fejtette ki honlapunknak Spiriev Attila, aki hozzátette, hogy az atléták csak augusztus 10-én utaznak, így addig még szűk két hét hátravan.

A Szombathelyi Dobó SE kalapácsvetője a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, nem szeretne reagálni a negatív híresztelésekre és a pletykákra.

Tekintse meg ITT az olimpia összes magyar vonatkozású programját!

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20
Ezek is érdekelhetik