Rio 2016: Hosszú, Verrasztó D. és két tornász már útra kelt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.28. 10:59
null
Hosszú Katinkáék útnak indultak (Fotó: MOB/Szalmás Péter)
Az elsők között két magyar úszó és két tornász indult el csütörtök reggel a riói olimpiára. Az egészségügyi csapat jelentős része is a brazil metropolisz felé tart.

A MOB beszámolója szerint a nem sokkal hat óra után pár perccel felszállt gépen utazik Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid, a két tornász, Kovács Zsófia és Hidvégi Vid, valamint edzőik.

Az egészségügyi csapat dr. Balogh Péter vezetésével is útra kelt, hiszen néhány nap alatt be kell rendezniük az olimpiai faluban, a magyar csapat szálláshelyén egy poliklinikát, ahol a nap 24 órájában tudják fogadni orvosok, masszőrök, gyógytornász és pszichológus is az ellátásra szorulókat.

A magyar olimpiai csapat legnagyobb része szombaton, július 30-án utazik Rióba. Köszöntésükre a Syma-csarnoknál reggel fél 8 és 8 óra között lesz lehetőség a családtagok, szurkolók és az újságírók számára. Nyolc után buszokkal indulnak Ferihegyre. A szombati utazó keretben lesz 2-2 ökölvívó, szörföző és vívó, 3-3 asztaliteniszező, evezős és vitorlázó, 8 sportlövő, továbbá a két 13 fős vízilabdacsapat és az úszók, utóbbiak 33-an.

Legfrissebb hírek

Megszületett Hosszú Katinka második gyermeke – kép

Úszás
2025.10.03. 08:22

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2025.09.30. 17:11

Torna: Szombathelyen dől el, kik indulhatnak a vb-n

Torna
2025.09.25. 19:05

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
2025.09.09. 17:34

Második gyermekét várja Hosszú Katinka – kép

Úszás
2025.09.07. 12:44

Hosszú Katinka találkozott a NOB elnökével – fotók

Úszás
2025.08.28. 20:15

Visszatért Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnok tornász

Torna
2025.07.25. 08:57

Summer McIntosh megdöntötte Hosszú Katinka tízéves világcsúcsát

Úszás
2025.06.10. 09:23
Ezek is érdekelhetik