Rio 2016: az orosz evezősök nagy része nem indulhat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.26. 21:30
A riói olimpiára benevezett 28 orosz evezős közül 22 nem vehet részt a játékokon a nemzetközi szövetség (WRF) döntése szerint.

A WRF hétfőn már jelezte, hogy három nevezett biztosan nem indulhat, kedden este pedig nyilvánosságra hozta határozatát, mely szerint csupán hatan feleltek meg minden kritériumnak, további 17 evezős és két kormányos viszont nem.

Az orosz versenyzők részvételének felülvizsgálatát a WRF is a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vasárnapi döntése nyomán végezte el. A NOB ugyanis a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ajánlása ellenére nem tiltott ki minden orosz sportolót az olimpiáról, hanem a nemzetközi sportági szövetségek hatáskörébe helyezte a döntést. A WADA azok után kért eddig példátlan szigort a NOB-tól, hogy múlt hétfőn nyilvánosságra hozta fővizsgálójának, Richard McLarennek a jelentését, amelyből kiderült, egyértelműen bizonyítottnak találták azokat a vádakat, hogy a 2014-es szocsi téli olimpia kapcsán központilag irányított doppingolás folyt Oroszországban.

Kedden korábban több más szövetség is nyilvánosságra hozta döntését. Többen, így például a Nemzetközi Sportlövő Szövetség és a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség minden benevezett orosz versenyzőnek zöld utat adott, viszont kajak-kenuban öt, míg öttusában két orosz nevezését törölték.

Legfrissebb hírek

Nőként a férfidobogó tetején az evezős ob-n

Egyéb egyéni
11 órája

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Evezős-vk: Pétervári-Molnár Bendegúz nyolcadik lett Luzernben

Egyéb egyéni
2025.06.29. 13:08

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Evezés: Kup Barnabás eddigi legnagyobb sikere az U19-es Eb-ezüst

Utánpótlássport
2025.06.05. 14:32

Már most több mint kétezren jelentkeztek a Balaton-átevezésre

Kajak-kenu
2025.06.04. 13:11
Ezek is érdekelhetik