Rio 2016: a rákból kigyógyulva versenyez az Európa-bajnok

Vágólapra másolva!
2016.07.31. 18:21
null
A belga Thomas Van der Plaetsen másfél éve még a halálos korral küzdött (Fotó: AFP)
Másfél éve még rákbetegséggel küzdött, most viszont már a riói olimpiai szereplés áll a középpontban a belgák tízpróbázó Európa-bajnokánál, Thomas Van der Plaetsennél.

A 25 esztendős atléta a kemoterápiás kezelések után ismét dús hajjal, egészségesen várja a versenyeket.

„Hosszú volt a visszavezető út. Hogy mi lesz Rióban, nem tudom, de én már azt győzelemként élem meg, hogy sikerrel kerültem ki ebből az élethelyzetből.” – nyilatkozta Van der Plaetsen, aki 2014-ben hétpróbában bronzérmes volt a fedett pályás világbajnokságon, majd az újrakezdést követően az idei, július elején rendezett amszterdami Eb-n aranyérmet nyert.

Az atléta húszéves korában veszítette el édesapját, akivel rákbetegség végzett.

 

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik