Vívás: Mintha fejbe vertek volna, úgy kóvályogtam – Szilágyi

Vágólapra másolva!
2016.06.23. 16:26
null
Szilágyi Áron az Eb-n csak kóválygott a páston, az olimpián nem így lesz (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar férfi kardozók közül a legjobb eredményt elérve Szilágyi Áron a hatodik helyen végzett a lengyelországi Torunban zajló vívó Európa-bajnokság szerdai versenynapján. A jó helyezés ellenére az egész nap nehézkes volt olimpiai bajnokunk számára.

 

Már a csoportmeccseken is becsúszott egy vereség, de ez persze még nem jelentette, hogy itt a világ vége – és az, hogy Szilágyi Áron a hatodik helyen végzett a toruni Európa-bajnokság férfi kardversenyében, szintén nem jelenti azt. De hogy jól jön számára a jövő heti pihenés, az is egyértelmű.

„Nem készültünk különösebben erre az Európa-bajnokságra, még a múlt héten is hatalmas mennyiségű munkát végeztem, hiszen az olimpia miatt nem lehetett pihenőt tartani, és ezt itt, Torunban éreztem is” – mondta Szilágyi Áron.

„Fáradt voltam, de arra nem számítottam, hogy ennyire túlterhelt leszek. Nem fizikailag, mentálisan vagyok fáradt. Mintha fejbe vertek volna, úgy kóvályogtam a páston. Csúszva-mászva két asszót hoztam a csoportmeccsek után, de Ibragimov ellen már éreztem, több kellene… Különösebben nem szomorkodom, hiszen nem is számítottam világrengető eredményre.”

Decsi András edzőtől azt is megtudtuk, hogy tanítványa a világranglista ötödik helyéről vághat neki a riói olimpiának – az egy hét pihenő után jöhet a kemény munka, a toruni Európa-bajnokságot maguk mögött tudva csak egyetlen cél lebeg a szemük előtt…

Legfrissebb hírek

Rabb Krisztián: Néha még fogom a fejem

Egyéb egyéni
2025.06.26. 10:17

Boczkó Gábor: Már nem Európa a legdominánsabb földrész

Egyéb egyéni
2025.06.21. 08:21

Boczkó Gábor a csapatversenyek miatt kicsit csalódott

Egyéb egyéni
2025.06.19. 19:13

Vívó Eb: az 5–8. helyen végezhet a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.06.19. 15:23

Nemcsik Zsolt: Nálunk jobban senki sem várja el az aranyérmet a férfi kardcsapattól

Egyéb egyéni
2025.06.18. 16:30

Szilágyi Áron: A legvadabb álmaimban sem gondoltam

Egyéb egyéni
2025.06.17. 21:43

Vívás: Európa-bajnok lett a magyar férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
2025.06.17. 19:48

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
2025.06.16. 20:07
Ezek is érdekelhetik