Rio 2016: Ledecky „csak” 1.5 mp-cel nyert az amerikai válogatón

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.28. 13:25
A női gyorsúszás egyeduralkodója, Katie Ledecky a várakozásoknak megfelelően magabiztos győzelemmel kezdett az amerikai olimpiai válogatón.  

A 19 éves sztár először 400 méteren állt rajtkőre, s saját világcsúcsától (3:58.37 perc) nem sokkal elmaradva, 3:58.98 perces idővel diadalmaskodott. Meglepetésre a második helyezett Leah Smith csak bő másfél másodperccel maradt el tőle, 4:00.65 perces ideje is nagyon jónak nevezhető. Kapás Boglárka a londoni Európa-bajnokságon ebben a számban 4:03.47 perces országos csúccsal nyert.

„Ha azt szeretnénk, hogy az első két helyen amerikai végezzen az olimpián, akkor továbbra is közel kell lennem hozzá. Szerintem ő is nagyon izgatott lenne, ha két amerikai állhatna a dobogón” – nyilatkozta a 21 éves Smith, aki ha bekerül a csapatba, akkor első olimpiájára készülhet.

Női 100 méter pillangón az olimpiai bajnok Dana Vollmer – aki nemrég szülés után tért vissza – másodikként zárt Kelsi Worrell mögött, míg férfi 100 méter mellen Kevin Cordes nyert.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2025.09.30. 17:11

Ledecky minden idők harmadik legjobb idejével nyert 800 méter gyorson az amerikai bajnokságon

Úszás
2025.06.04. 10:30

Úszás: Ledecky minden idők második legjobb idejét érte el női 1500 méter gyorson

Úszás
2025.05.01. 12:46

Katie Ledecky nyert 800 méter gyorson és ezzel sporttörténelmet írt

Párizs 2024
2024.08.03. 21:49

Tizenegy éve Ledeckynek öltözött Halloweenkor, most vele együtt úszhat a 4x200-as gyorsdöntőben

Párizs 2024
2024.08.01. 16:13

Katie Ledecky nyerte a női 1500 méteres gyorsúszás döntőjét

Párizs 2024
2024.07.31. 21:36

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45
Ezek is érdekelhetik