Rio 2016: hét súlyemelő a pekingi lebukottak között

Vágólapra másolva!
2016.06.20. 20:13
Hét súlyemelő bukott meg a 2008-as pekingi olimpia doppingmintáinak újratesztelése során – derül ki a budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) honlapjának hétfői közleményéből.

Az ismételt elemzések azt mutatták ki, hogy az anabolikus szteroidok közé tartozó szert használt két orosz, továbbá egy-egy örmény, moldovai, török, azeri és kazah emelő. Utóbbi az az Ilja Iljin, aki már az IWF csütörtökön közzétett és a 2012-es londoni játékokon – doppingmintáiknak szintén a közelmúltban történt újraanalizálása nyomán – rajtavesztettek listáján is szerepelt. Iljin mindkét olimpián aranyérmet nyert Kazahsztán színeiben a 94 kilogrammos kategóriában.

Rajta kívül a pekingi minták új módszerrel történt újravizsgálása eredményeképpen a doppingvétkesek közé került az örmény Hripszime Hursudjan, a moldovai Alexandru Dudoglo, az orosz Nagyezsda Jevsztyuhina és Marina Sajnova, továbbá a török Taylan Nurcan és az azeri Intigam Zairov is. Közülük a kínai fővárosban Sajnova és Jevsztyuhina szerzett még érmet, előbbi második lett 58 kg-ban, utóbbi pedig harmadik a 75 kilogrammos súlycsoportban.

Az IWF hét közben nyilvánosságra hozott lajstroma tíz nevet tartalmazott, benne mind a négy londoni kazah olimpiai bajnokét, így Iljin mellett Maija Manezáét, Zulfija Csinsanlóét és Szvetlana Podobjedováét, továbbá az orosz Apti Auhadovét, a bolgárból azerivé lett Bojanka Kosztováét, az ukrán Julija Kalináét, valamint három fehéroroszét, Dzina Szazanavecét, Marina Skermankováét és Jauheni Zarnasekét.

Ügyük végleges lezárásáig valamennyi – a tíz londoni és a hét pekingi – doppingvétkes versenyzési jogát felfüggesztették.

 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
5 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01
Ezek is érdekelhetik