Rio 2016: a spanyolok 3000 flakon rovarriasztóval készülnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.06. 21:57
A Spanyol Olimpiai Bizottság 3000 flakonnyi rovarriasztót biztosít sportolói számára a riói olimpián, hogy minimalizálja a Zika-vírus jelentette veszélyt.

A spanyolországi sportszövetségek tájékoztatására összehívott hétfői találkozón a Spanyol Olimpiai Bizottság közölte a résztvevőkkel, hogy megállapodott az Omega Pharmával, amely a riói olimpián induló több száz spanyol sportolót a leghatékonyabb rovarriasztóval látja el.

A bizottság orvosai leszögezték, hogy a Zika-vírussal foglalkozni kell, megijedni azonban nem kell tőle. Annál is inkább, mert csak minden negyedik emberen jelentkeznek a tünetek a vírust elkapók közül – tették hozzá.

Várandós nőknek azonban nem ajánlják, hogy a riói delegációval tartsanak.

A bizottság vezetői jelezték, tiszteletben tartják azon sportolóik döntését, akik biztonsági okokból mégsem utaznak az olimpiára.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
12 órája

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01
Ezek is érdekelhetik