Íjászat: a nyolcaddöntőben búcsúzott Banda, nincs kvóta

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.27. 12:29
Banda Árpád a nyolcaddöntőben búcsúzott, így nem szerzett kvótát az íjászok Nottinghamben zajló olimpiai kvalifikációs versenyén, amelyet az Európa-bajnokság keretében rendeznek.

A magyar versenyző pénteken előbb a 32 között Rok Bizjakkal mérkőzött, s remek lövésekkel – köztük a második sorozatban három tízessel –, három szettben simán búcsúztatta szlovén ellenfelét.

A nyolcaddöntőben a korábban az első kiemeltet legyőző szerb Luka Popovic várt rá. Kezdésnek mindkét versenyző 26-ot lőtt, majd Banda kétszer is vezetést szerzett, ám ellenfele 3:1 és 5:3 után is egyenlített, így a szétlövés döntött. Ebben mindketten tízest lőttek, de Popovicé volt az erősebb, azaz övé volt közelebb a kör közepéhez, ami Banda Árpád búcsúját jelentette.

Banda kiesésével eldőlt, hogy Nottinghamban nem szerez kvótát magyar íjász, ám egy lehetőség még maradt: június 13. és 19. között az antalyiai világkupán Banda Gajdos Csabával és Buzás Károllyal egyéniben és csapatban is elindul. A viadalon nemenként három egyéni és három csapatkvótát osztanak majd ki. Ezen felül az esetlegesen felszabadult helyek is itt találnak gazdára.

Legutóbb az 1996-os atlantai ötkarikás játékokon vett részt magyar íjász.

 

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
17 órája

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik