Rio 2016: nincs magyar kvóta, oda Vass Dóra olimpiai álma

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2016.04.22. 01:06
null
2012 után 2016-ban is az előolimpiai tesztverseny volt Vass Dórának a végállomás (Fotó: AFP)
Nem sikerült kvalifikálnia magát a riói olimpiára Vass Dórának a ritmikus gimnasztikázók előolimpiai tesztversenyén: a 38-szoros magyar bajnoknő 2008 és 2012 után a harmadik ciklusban is lemarad a játékokról, miután a 22. helyen végzett az ötkarikás pótselejtezőn.

Ha az elmúlt három évet vesszük figyelembe, Vass Dórának kevés esélye lett volna kivívni az olimpiai indulást. Ha az idei formát, meglett volna az esélye kvótára.

Miután a rontott, három tizedes levonással sújtott karikagyakorlat után megjelent a 15.483-as pontszám, sajnos valószínű lett: ebből nem lesz olimpia. A második, 15.700-es gyakorlat után – volt egy sikertelen óvási kísérlet is a pontszámemelés reményében – pedig már tulajdonképpen lehetetlen küldetéssé változott a kvalifikáció. A harmadiknál is volt videózás (itt még le is vontak a visszanézés után az eredeti pontszámból, nem is kicsit, végül 15.733 lett), a vége 61.874 pont és 22. hely.

Kár, már csak azért is, mert az iszonyatos nyomás alatt versenyző tornászok sokat rontottak, és elég volt stabil gyakorlatokat bemutatni ahhoz, hogy valaki a kvóta közelébe kerüljön – erről tanúskodtak a meglehetősen alacsony összpontszámok is. Egy nagy hiba pedig ahhoz volt elég, hogy valaki lemaradjon Rióról.

Erről a legtöbbet az oroszból lett üzbég Elizaveta Nazarenkova tudna mesélni, akinek másfél perc (és egy óriási rontás) az olimpiájába került, az emelt versenydobogóról elpattogó labda után futva olyan levonást szedett össze, amelyből esély sem volt talpra állni. Pedig ő a közvetlen nemzetközi elit tagja... A briliáns képességű, ám nagyon megbízhatatlan kanadai Patricia Bezzoubenko három szer után tökéletesen állt, majd tulajdonképpen kivégezte magát szalaggal – hogy aztán elsirassa a lihegőben az olimpiai álmokat.

RITMIKUS GIMNASZTIKA
OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS TESZTVERSENY, RIO DE JANEIRO
Összetett. 1. Melityina Sztanjuta (Fehéroroszország)
72.215, 2. Szabina Asirbajeva (Kazahsztán) 69.500, 3. Nicol Ruprecht (Ausztria) 67.466, ...22. Vass Dóra (Magyarország) 61.874.
AZ OLIMPIAI INDULÓK
Nem névre szóló kvóták (15):
Oroszország 1 és 2, Fehéroroszország 1 és 2, Grúzia 1, Ukrajna 1, Azerbajdzsán 1, Izrael 1, Egyesült Államok 1, Spanyolország 1, Bulgária 1, Dél-Korea 1, Franciaország 1, Görögország 1, Japán 1
Házigazdai kvóta (1): Natália Gaudio (Brazília)
Kontinentális kvóta (2): Grace Legote (Dél-Afrika), Danielle Prince (Ausztrália)
Névre szóló kvóták (8):
Szabina Asirbajeva (Kazahsztán), Nicol Ruprecht (Ausztria), Veronica Bertolini (Olaszország), Ekaterina Volkova (Finnország), Anastasia Serdyukova (Üzbegisztán), Ana Luiza Filiorianu (Románia), Sang Rong (Kína), Jana Berezko-Marggrander (Németország)

Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

A bordája után az ujja is eltörött Pigniczki Fanninak

Egyéb egyéni
2025.10.16. 20:42

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik