Rali: három világbajnoki futamon indul ifj. Érdi Tibor

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.08. 13:18
Címkék
Az idén is három rali-világbajnoki futamon indul az ifj. Érdi Tibor, Táborszki Attila kettős: az első állomás a március elején esedékes mexikói viadal lesz – derült ki a csapat szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

„Nagyon keményen készültünk Attilával erre az idényre, és az autónk, egy Mitsubishi Lancer EVO 10 is kitűnő. A cél egy dobogós helyezés elérése a kategóriánkban – mondta az MTI-nek az N-csoportban szereplő 29 esztendős pilóta. – Nagyon kemény, igazi embert és gépet próbáló verseny lesz a mexikói, elég csak annyit megjegyezni, hogy 430 km a gyorsasági szakaszok össztávja, és a viadal során összesen 1200 km-t kell majd megtennünk."

Ifj. Érdi és navigátora a mexikói verseny mellett a Német- és a Spanyol-ralin indul még az idén.

A magyar autóversenyző tavaly és tavalyelőtt is három-három vb-futamon vett részt, legjobb eredménye egy ötödik hely volt a kategóriájában a szardíniai viadalon, emellett háromszor végzett hatodikként, egy alkalommal pedig kilencedik lett.

Autója háromszáz lóerős, és körülbelül 3.5 mp alatt éri el a 100 km/órás sebességet. Az N-csoportos gépek – amilyen az övé is – fő alkotóelemei nagyon sokban hasonlítanak az „utcai" autókéhoz.

Érdi Tibor, a pilóta édesapja a kilencvenes évek egyik meghatározó magyar ralisa volt: háromszor szerzett bajnoki címet az N-csoportban piros Mazdájával, de abszolútban is több alkalommal állhatott a dobogó felső fokára egy-egy futam után.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
35 perce

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
47 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
1 órája

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
1 órája

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
2 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik