Wales-rali: Loeb közúti balesete után Latvaláé az utolsó futam

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.11.13. 15:27
null
Latvala idei első futamát épp az utolsón nyerte meg (fotók: Action Images)
Címkék
A finn Jari-Matti Latvala nyerte meg vasárnap a Wales-ralit, a világbajnokság utolsó, 13. versenyét. A francia Sébastien Loeb, aki már korábban bebiztosította sorozatban nyolcadik vb-címét, nem állhatott rajthoz a záró napon, mert a versenyre menet karambolozott egy nézővel, és Citroën DS3-asa használhatatlanná vált.

 

A 37 éves francia sztár a versenyre menet karambolozott egy spanyol nézővel, aki nem az út megfelelő oldalán haladt autójával. Személyi sérülés nem történt, de a francia pilóta Citroën DS3-asa annyira megrongálódott, hogy nem állhatott vele rajthoz az utolsó hat gyorsasági szakaszra. A csapat a nap folyamán megpróbálja legalább annyira rendbe hozni a kocsit, hogy jelképesen áthajthasson majd a célvonalon

„Nagyon szűk volt az a rész, én a jó oldalon mentem, de ő meg velem szembe jött. Rossz volt a reflexe, Spanyolországban a másik oldalon vezetnek. Nem tudtunk mit tenni, összeütköztünk, nem volt súlyos, de az autó megsérült" – nyilatkozta Loeb az esettel kapcsolatban.

Loeb péntek óta vallhatja magát nyolcszoros vb-győztesnek, miután egyetlen riválisa, a finn Mikko Hirvonen kicsúszott, és feladta a versenyt.

WALES-RALI
EREDMÉNYEK, 4. NAP (6 GYORSASÁGI)
1. Jari-Matti Latvala, Miikka Anttila (finn, Ford Fiesta RS) 3:27:03.5 ó
2. Mads Ostberg, Jonas Andersson (norvég, svéd, Ford Fiesta RS) 3:42.9 p hátrány
3. Henning Solberg, Ilka Minor (norvég, osztrák, Ford Fiesta RS) 7:05.1 p h.
A VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Sébastien Loeb (francia) 222 pont
2. Mikko Hirvonen (finn) 214
3. Sébastien Ogier (francia) 196
Loeb nyolcadszor lett világbajnok
Loeb nyolcadszor lett világbajnok

 

Legfrissebb hírek

Supermoto-vb: jövőre szeptember elején lesz a magyarországi futam

Egyéb autó-motor
37 perce

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
47 perce

A kormány több mint két és fél milliárd forinttal támogatja a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programot

Egyéb egyéni
49 perce

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
1 órája

A FTC volt szerb edzőjét meneszti a Szpartak Moszkva – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Vitorlázás: rajtol a Nacra 15 Eb Balatonföldváron

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kézilabda Ek: svájci és osztrák ellenfél a magyar csapatoknak

Kézilabda
1 órája

Erling Haalandot nem lehet megállítani – vajon a Villarrealnak sikerül?

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik